Jókai 200 szabadon
Az MNMKK válogatása a Jókai 200 emlékévhez kapcsolódóan
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából 2025. február 18-án szabadon hozzáférhetővé teszi tagintézményeinek – az Iparművészeti Múzeumnak, a Magyar Nemzeti Múzeumnak, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumnak, a Magyar Természettudományi Múzeumnak, az Országos Széchényi Könyvtárnak, a Petőfi Irodalmi Múzeumnak és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak – az íróhoz kapcsolódó műtárgyait, válogat a páratlan értékű Jókai-hagyatékból.
A 200 Petőfi szabadon weboldalhoz hasonlóan a látogató szabadon barangolhat a kéziratok, fotók, képzőművészeti alkotások, könyvek, folyóiratok, színlapok és iparművészeti értékű tárgyi emlékek világában. Szándékunk szerint nem csupán Jókai életrajza és regényei kerülnek majd közelebb a nagyközönséghez, hanem hihetetlenül szerteágazó, közéleti, szerkesztői, tudományos tevékenysége is. Maga a kor elevenedik meg Jókainak a 19. századot csaknem kitöltő életidejét végigpásztázva.
A képek és a szövegek egyaránt a minőségi szórakozást, ismeretszerzést kereső látogató érdeklődésére tarthatnak számot, elsősorban érdekességeket, különlegesen értékes műtárgyakat válogattunk ki a nyilvánossá tétel során.
Megismerkedhetünk például Jókai komáromi gyermekkorának tárgyi emlékeivel, ezeket az ereklyéket haláláig őrizte az író. Fiatalkorának igazi ambíciója, hogy festő lesz, ezekből a képekből, rajzokból is közzéteszünk egy színes válogatást. A szerkesztő, hírlapíró Jókait számos ritka, egyedi értékű folyóirat, a mohó tudásszomjjal olvasó, a történetírás és a természettudomány iránt elkötelezett szerzőt könyvtára kincsei mutatják be.
Jókai az első szerző, aki tudatosan és kedvvel áll a korszak legkiválóbb fényképészeinek kamerája elé, a sokféle arckép, beállítás és a személyes terek sokasága beszippantják a nézőt, aligha lehet elszakadni e virtuális fényképalbum lapozgatásától.
Kevés szerzőből lesz „írófejedelem”, Jókai 50. szerzői jubileumának tárgyi emlékei a magyar irodalom- és mentalitástörténet sajátos, izgalmas fejezetébe engednek bepillantást.
S természetesen a legközvetlenebb, személyes kapcsolatot a látogatóval Jókai jellegzetes lila tintával írott, gyöngybetűs, karakteres sorai jelentik. Révai Mór, az író elkötelezett híve, kiadója így vallott róla: „Milyen Jókai kézirata? A legszebb kézirat, amit valaha láttam, pedig sokat láttam. Kis quart oldalak, finom papír lila tintával, apró, szabályos betűkkel telehintve, egyenletes sorokban, egyforma távolságban, mintha megolvasta volna, mindig 24–25 sor egy oldalon. Oldalakon végig alig egy-egy javítás, egy-egy helyreigazítás.”
A felület létrehozása a következő munkatársak közös munkájának eredménye:
SZERKESZTŐ: dr. Kalla Zsuzsa (PIM)
PROJEKTKOORDINÁCIÓ: dr. Kodolányi Judit (PIM), Mihály Eszter (OSZK)
TAGINTÉZMÉNYI KOORDINÁCIÓ: Hajabácsné dr. Dobos Dóra (MKVM), Mihály Eszter (OSZK), Nagy Anita (SOM), dr. Papp Gábor (MTM), dr. Prékopa Ágnes (IMM)
OLVASÓSZERKESZTŐ: Komáromi Csaba (PIM)
LEKTORÁLÁS: E. Csorba Csilla (PIM)
ONLINE FELÜLET SZERKESZTÉSE: Czékmány Anna (PIM), Erlitz János (PIM), Márton Brigitta (PIM)
SZÖVEGEK:
Kéziratok: Baranyai Laura (OSZK), Földesi Ferenc (OSZK), Nagy Anita (SOM), Parragi Márta (PIM), dr. Rózsafalvi Zsuzsanna (PIM)
Nyomtatványok: dr. Csiszár Mirella (PIM), Mészáros Tibor (PIM), Mézes Ádám (MNM), Nagy Réka (PIM), Owaimer Oliver (PIM), dr. Rajnai Edit (OSZK)
Fotók: E. Csorba Csilla (PIM), Gáspár Balázs (PIM), dr. Kemény Aranka (PIM), dr. Lengyel Beatrix (MNM), Lukács Ágota (PIM), Matuszka Angéla (MTM)
Képzőművészeti alkotások: E. Csorba Csilla (PIM), Lukács Ágota (PIM), Madár Mária (PIM), dr. Mészáros Zsolt (PIM), Pallag Márta (MNM), dr. Prékopa Ágnes (IMM), dr. Serfőző Szabolcs (MNM),
Tárgyak: dr. Bauer Norbert (MTM), Darabos Edit DLA (IMM), dr. Erdei Boglárka (MTM), Évinger Sándor (MTM), dr. Fuisz Tibor (MTM), dr. Gasparik Mihály (MTM), Horányi Ildikó (SOM), dr. Horváth Tünde (MTM), Kálosi Ildikó (IMM), dr. Kovács Ida (PIM), dr. Lovay Zsuzsanna (IMM), Nagy Györgyi (IMM), dr. Pandur Ildikó (IMM), dr. Papp Gábor (MTM), dr. Prékopa Ágnes (IMM), Radványi Diána (IMM), Semsey Balázs (IMM), Semsey Réka (IMM), dr. Szél Győző (MTM), Zeke Zsuzsanna (PIM)
RESTAURÁLÁS, DIGITALIZÁLÁS: Balogh Sándor (PIM), Bartha Levente (PIM), dr. Bauer Norbert (MTM), Bényi Andrea (MTM), Birtalan Zsolt (PIM), Budai Éva (MTM), Dunai Sarolta (PIM), Gaskó Jutka (MNM), Gál Csaba (PIM), Grabant Aranka (MTM), Jámbor Emese (MTM), Katona Gergely (MTM), Maurizio Ceccarelli (MNM), Peller Tamás (PIM), Szabados Tamás (MTM), Soltészné Haranghy Ágnes (IMM), Thurnayné Mijátovits Zorka (PIM), Turbéky Eszter (MTM), Urbán Jonatán (IMM)
Női ruha nemzetiszínű atlaszselyemből a Valero Selyemgyárból (?)
Tárgy | 1844 körül | Valero selyemgyár | 13783.a-b.
A selyemszövet évszázadokon át drága luxuscikk volt, Magyarországon sokáig csak import anyagot használtak. A selyemhernyó-tenyésztés a 18. században indult meg hazánkban, az első selyemgyárat pedig 1776-ban alapította Pesten a spanyol származású testvérpár, Valero István és Tamás.
István másodszülött fia, Valero Antal (1790 k.–1868) Bécsben különböző selyemgyárakban és -kereskedésekben sajátította el a nemes textília előállításának és eladásának fortélyait. Hazatérve a kor legkorszerűbb technikai fejlesztésével, Jacquard-szövőszékek beállításával tette hatékonnyá a textilkészítést, ezenkívül hazai alapanyagot használt, így a Valero-gyár rövidesen az egyik legfontosabb hazai ipari vállalkozás lett.
Magyarországon a reformkorban több szövőgyárat is létesítettek, ám még a Valero-gyár által készített selymek sem tudtak versenyre kelni a jó minőségű külföldi szövetekkel. A Védegylet 1844-es megalakítását követően a hazai termékek előállítása, illetve vásárlása és használata nemzeti ügy lett. A nemzeti viselet ideális esetben hazai anyagból, hazai mesterek által készített öltözéket jelentett, formailag pedig a hagyományok folytatásának szándékával kiválasztott szabások és színek alkalmazását.
A zöld alapon piros, fehér és drapp csíkozású atlaszselyemből készült, bő szoknyájú ruha a nyugat-európai, elsősorban párizsi divatot követi: halcsonttal – azaz a sziláscet állkapcsából származó szarulemezkékkel – merevített derékrészének dekoltázsa széles, a vállat szabadon hagyja. A jellegzetes vállmegoldás francia elnevezése berthe volt, az egykorú magyar divattudósításokban pedig vállazó. A ruhaujjak két részből állnak: a felsőkaron bevarrott, rövid ujjrészhez szalaggal erősíthető fel a hosszú, tölcséres, hasított ujj. Bár konkrét forrás vagy készítéstechnikai jellegzetesség nem erősíti meg, hogy a ruha alapszövete valóban a Valero-gyárban készült volna, a történeti hagyomány ezt a nemzetiszínű, csíkos ruhát a reformkori magyaros öltözködés egyik jellegzetes példájaként tartja számon.
Valero Antal nemcsak szűkebb szakmájában szerzett tekintélyt és hírnevet magának, hanem részt vett a Pesti Hengermalom Társaság és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank megalapításában is. Amikor 1848-ban a forradalmárok Bécstől független nemzeti bankot kívántak létrehozni, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankot jelölték ki jegybanknak, elnökévé pedig Valero Antalt választották.
Veres Mari (szerk.): A reformkor művészete. Iparművészet. Budapest, Vince, 2023. 92–94.
Péter Márta (szerk.): A klasszicizmustól a biedermeierig – Az európai iparművészet stíluskorszakai. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1990. Nr. 3.109.
Radocsay Dénes, Farkas Zsuzsanna (szerk.): Az európai iparművészet remekei – Száz éves az Iparművészeti Múzeum. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1972. Nr. 327.
Csernyánszky Mária: A Valero-család a régi Pest művészetében. Tanulmányok Budapest múltjából. 9. (1941). 194–213.