A Japanese Design Today 100 vándorkiállítás először 2004-ben mutatkozott be a világ számos pontján, majd 2014-ben megújult formában indult ismét világjáró körútjára. A legújabb változat pedig 2023-ra készült el. Mi most itt Magyarországon ezt a verziót láthatjuk?
Veress Kinga: A tárgyakat a Japán Alapítvány Tokióban működő központjának kurátorai válogatták a 21 évvel ezelőtti és a két éve megújult kiállításba is, és igen, a magyar látogatók ezt a friss válogatást tudják most megtekinteni. Az alapkoncepciót mindig is a tárgyak tervezésének és kivitelezésének különlegessége és a „jó design” előmozdítását és népszerűsítését szolgáló Good Design Award határozta meg, de ennyi év után már időszerű volt az újragondolása, hiszen ez idő alatt sok minden történt, a digitalizációtól és a globalizációtól kezdve a globális környezetromláson át az olyan katasztrófákig, mint a földrengések és a Covid-világjárvány. Ez a kiállítás ezek figyelembevételével mutat be egy 100+10 darabos válogatást a japán design legkiválóbb példáiból az 1950-es évektől egészen napjainkig, olyan tematikák köré rendezve, mint például az egészség, a biztonság, a mobilitás, a kommunikáció, az építészet vagy akár a mindennapi élet.
A japán design kapcsán én a természetességre, az egyszerűségre és a letisztultságra asszociálok, mely nagyrészt ezeken a tárgyakon is tetten érhető. Az elmúlt évtizedek alatt változott-e a japán formatervezés más irányokba is?
V. K.: Ez a kiállítás pont erről szól, történeti áttekintést ad, egy széles merítésen keresztül mutatja be a japán design fejlődését. Bár sokáig elszigetelve, zárt közösségként éltek a japánok, de jó ideje már rájuk is hat a nyugati kultúra, a globális tendenciák nyomot hagynak a japán design formavilágán is. A tárlat ennek érzékeltetésén túl arra is felhívja a figyelmet, hogy a japán hagyományos kézművesség érzékenysége és az a szellemiség, amely az úgynevezett „háború utáni Japán” design motorja volt, ma is él. Vannak olyan alapértékek, filozófiák, amikhez a kezdetek óta szigorúan ragaszkodnak és amelyek a mai napig jelen vannak az életük minden szegmensében, így a design, a térszervezés és a lakásművészet világában is. Az enteriőrökben látható tárgyak ezt is jól tükrözik. Például az itt mellettünk látható buddhista házi oltár, ami a külvilág és belvilág közötti kapu szimbóluma, is remek példája annak, hogyan lehet a megkötésekkel jellemzett szakralitást finoman átültetni a hétköznapi élet gördülékeny gyakorlatába.
Német Nóra: De a plakátunkon szereplő kuriózum, a pillangó zsámoly is itt említhető meg, mely a New York-i Modern Művészeti Múzeum gyűjteményének darabja. Ha erre a bútorra ránézünk, azt érezhetjük, hogy egy mai modern darab, pedig valójában az 50-es években tervezték, de változatlan formában a mai napig gyártják, mert olyan értékeket képvisel, amik kiállták az idők próbáját.
V. K.: Érdekes kettősség jellemzi a japánokat, hiszen amellett, hogy fontos számukra a hagyományőrzés és a természetközeliség, éppoly szenvedélyesen elkötelezettek a technológiai újítások és a high-tech megoldások mellett. Az országuk földrajzi adottságai arra tanították meg őket az évszázadok során, hogy bármikor számolniuk kell akár pusztító erejű természeti katasztrófákkal is. Meg kellett tanulniuk ezekre a krízishelyzetekre gyors és innovatív válaszokat adni, mely szemlélet hatott a formatervezés alkotói metódusaira is.
N. N.: A kiállításban bemutatott papír térelválasztó rendszer is egy ilyen, melynek ötlete a már történelmi eseménynek számító 2011-es tóhokui földrengés és cunami idején született meg. Gyorsan felépíthető, kiváló minőségű, kompakt és stabil rendszer, mely menedéket nyújt, és orvosi ellátások helyszínéül is szolgálhat.
Megtudhatunk-e a kiállított tárgyakon keresztül információt a japán emberekről, a társadalmukról és az életvitelükről is?
V. K.: Az egyik legfontosabb, amiről a tárgyak is beszélnek, az a japán hagyománytisztelet. Erre a legszembetűnőbben a rizsfőzéshez kötődő tradicionális eszközök, tálak és a japán öltözködés- és csomagoláskultúra darabjai reflektálnak. A hosszú élettartam is jellemezheti a mindennapi életük tárgyait, ami arról árulkodik, hogy náluk még kevésbé hódított teret a fogyasztói társadalom „dobd el a régit, és vegyél újat” szemlélete. Megbecsülik a dolgaikat, és hosszú időre szánnak egy-egy darabot. A japán designhoz leginkább a hodohodo, vagyis az „éppen elég” szemlélete kapcsolható, mely annyit jelent, hogy alaposan átgondolják, de nem tervezik túl a tárgyakat. Ez a tervezői önmegtartóztatás pedig lehetőséget ad arra, hogy a felhasználó a majdnem teljesen kész terméket a saját ízlése alapján fejezze be, alakítsa tovább, beletegyen egy kis darabot saját magából is. Ez a felfogás aztán lecsapódik a mindennapi életükben is, például a tárlatban is bemutatkozó új generációs evőpálcikákban, amellyel szinte bárki bármilyen szilárd ételt el tud fogyasztani, vagy a jellegzetes úgynevezett furoshiki kendőben, amellyel tucatnyi módon lehet csomagolni, vagy éppen a komoly tradíciókat máig megőrző dobozkában piacra dobott világszenzáció, a csokis ropi is.
N. N.: A japán emberek mély tisztelettel viseltetnek nemcsak a múlt, de az elődök iránt is. Élettapasztalatuk és bölcsességük miatt az idősebb generációt őszinte és mély tisztelet övezi az egész társadalom részéről, mely alól a fiatalok sem kivételek. Ők sokkal elfogadóbbak az elmúlással, a természet változásával vagy akár a halállal szemben is, s ez a szemlélet kihat a tárgykultúrájukra is és fordítva.
A Japán Alapítvány Budapesti Irodájának elnöke a kiállításmegnyitón elmondott beszédében önfeledten áradozott az egyik kedvenc tárgyáról, az okos-WC-ről, mely ugyancsak helyet kapott a tárlatban.
N. N.: Nagyon érdekes kontrasztot képez az, ahogyan a két társadalom kezeli ezt a témát. Míg mi itt, Európában tabuként tekintünk az illemhelyekre és az ott végzett tevékenységeinkre, addig a japánok komoly hangsúlyt helyeznek rá, és gond nélkül, nyíltan képesek beszélni róla. A kiállított WC-kagyló valóban nagyon magas esztétikai élményt nyújt, hiszen gyönyörű formája van és megdöbbentő kényelmi funkciókkal bír, de ami még ennél is fontosabb talán, az az, hogy a japán vendégszeretetet és az igényekre való gondos odafigyelésüket is szimbolizálja.
A kiállítás bizonyára felkelti a hazai designszakma érdeklődését is, üzenhet bármit a tárlat a látogatóknak és a magyar designvilágnak?
V. K.: Örök kérdés a hazai designszakemberek számára az, hogy mitől magyar a hazai design, lehet-e és ha igen, miképpen tudjuk körvonalazni, rendszerbe foglalni azt. Mindez nem okoz fejtörést a japán design kapcsán, hiszen itt, a kiállításban is érezhető, hogy a japán formatervezésnek erős, magától értetődő és megfogalmazható karaktere van. Ennek talán az lehet a magyarázata, hogy az ő természetközeliségre, letisztultságra alapozó hagyományaik sokkal univerzálisabbak, melyek könnyebben tudtak adaptálódni későbbi korokba is. Ha magyar tradícióról beszélünk, szinte mindenkinek elsőként a népművészet formakincsei jutnak az eszébe, melynek – egyébként csodálatos és értékes – esszenciái nehezebben illeszthetők a modern kor elvárásai közé, annak ellenére, hogy mind több hazai designer igyekszik a népi formavilágot koncepcionálisan a tervezői gyakorlatába adaptálni.
N. N.: Semmiképp sem idealizálni szeretnénk a japánok tradíciókövetését, hiszen felmérések bizonyítják, hogy a mai tizen- és huszonéves fiatalok közül már jóval kevesebben és az életük kisebb szegmensében viszik tovább ezeket a sokszor ősi értékeket. Ők az a korosztály, akiknél már nagyon erősen érezteti hatását a nyugati kultúra és a globalizáció. Épp ezért érdekes lenne majd 20-30-50 év múlva megnézni, hogy akkor mely száz tárgy kerülne egy hasonló válogatásba.
Magyar múzeumi kultúrában szocializálódva hiányoltam a tárlatban a részletes leírásokat és azokat a történeteket, melyekkel a tárgyak életre kelhetnének.
N. N.: Nálunk az az elterjedt, bevált múzeumi törekvés, hogy egy kiállítás lehetőleg a legtöbb információt mondja el a látogatónak az adott témáról. A múzeumunkban helyet kapó Japanese Design Today 100 enteriőrjének megálmodásakor azonban nem szerettük volna az alkotók eredeti szándékát felülírni, ezért azt is az ősi japán filozófiákkal és az „éppen elég” szemlélettel harmóniában valósítottuk meg, s úgy gondoljuk, így lett kerek egész. Igyekeztünk egy-egy tárgy lényegét, életének esszenciáját megragadni, s a sokszor nehezen lefordítható japán neveket, fogalmakat érthetően magyarra átültetni.
V. K.: A kiállításhoz egyébként tartozik egy angol nyelvű kiadvány, melyben minden termék mellett QR-kód található, mely az adott tárgyat részletesen bemutató oldalra navigálja olvasóját. Így aki szeretne többet megtudni, annak is van lehetősége egy-egy tárgy életében elmélyülni. Emellett lesznek majd kurátori tárlatvezetéseink is, ahol interaktív beszélgetések keretében sok-sok új és érdekes pluszinformációval lehet gazdagodni. Május 31-én, a kiállítás finisszázsaként szervezett japán napunkon pedig előadásokra, pódiumbeszélgetésre várjuk az érdeklődőket, ahol Gyulai Natália öltözéktervező iparművésszel és Néma Júlia képzőművész, porcelán- és kerámiatervezővel fejtegetjük, hogyan adaptálódott a japán kultúra a modern magyar designba.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
