Brehm Az állatok világa című, enciklopédikus művében ezt írja a vöcsökfélékről: „A párok szigorú egynejűségben élnek, együtt is vonulnak el és együtt térnek vissza mindig ugyanarra a tájra, ahol azelőtt költöttek. Úszó fészket raknak, amely egyéb madarakétól abban tér el, hogy jobbára nedves anyagokat használnak hozzá, úgy, hogy a tojások állandóan nedves helyen vannak, sőt néha víz borítja őket. A fészekanyagot a vízfenékről hozzák föl, nádszálhoz erősítik, hanyagul egymás fölé rakosgatják, úgyhogy a fészek inkább valami vízhordta törmelékrakásra hasonlít, mint fészekhez.”
Több mint egy évszázaddal ezelőtt, 1913-ban egy ilyen úszó fészekre bukkant Radetzky Dezső is, a fotón látható hat tojást magával vitte, majd ezek az ő gyűjteménye részeként kerültek múzeumba.
A Magyarországi tojásgyűjtemények katalógusai című kötetben Radetzky Dezső tojásgyűjteményét bemutatva Haraszthy László, Fuisz Tibor István és Vas Zoltán ismerteti, hogy „Radetzky Dezső az első fészekalját 1900-ban gyűjtötte, a rendszeres gyűjtést pedig 1911-ben kezdte. Az általa gyűjtött legkésőbbi fészekalj 1941. június 15-i dátummal szerepel a kollekcióban. Gyűjteménye 625 fészekaljból áll, melyeknek döntő többsége (599 fészekalj) európai fészkelő fajoktól származik, míg 26 fészekalj Indonéziából származó csereanyag. A gyűjteményben 177 európai és 24 indonéziai faj tojásai találhatók. […] Kortársainak gyűjteményei a későbbiekben – elsősorban a II. világháború során – elpusztultak, az 1900-as évek elejéről származó fészekaljak szinte csak az ő gyűjteményében maradtak fenn.”
Haraszthy László és Fuisz Tibor István már a kötet Tojásgyűjtemények Magyarországon és a világban című, bevezető írásában felhívja a figyelmet arra, hogy „A kedvtelésből összeállított tojásgyűjtemények létrehozásának és gyarapításának időszaka – szerencsére – lejárt, új gyűjtemények kialakítására a mai etikai nézetek és a jogi szabályozás korlátai miatt nincs lehetőség. A meglévő gyűjtemények, a hozzájuk tartozó gyűjtési naplók és eredeti dokumentációk, valamint a gyűjtésre vonatkozó adatok azonban éppen ezért felértékelődtek, megőrzésük tudományos és muzeológiai szempontok miatt különösen fontos feladat.”
Mi tudható meg az akár százéves tojások vizsgálatából? Jelentős taxonómiai, ökológiai, biogeográfiai kutatások alapjául szolgálhatnak, és a szakemberek szerint a globális klímaváltozás hatásainak kimutatására is alkalmasak lehetnek, ugyanis a madarak fészkelésének időzítése, annak időbeni elcsúszása részben az időjárás hosszú távú változásának lenyomata. A tojások vizsgálata evolúcióbiológiai kérdések tárgyalását is lehetővé teszi, és megfigyelhető, milyen gyakran és milyen nagyságrendben jelentek meg költésparazita fajok, például a kakukk tojásai más madarak fészkében. De egyik legizgalmasabb fejlemény az, hogy ma már DNS-minták is kinyerhetők a tojásokból, amelyek akár szerepet kaphatnak olyan kihalt madárfajok genetikai anyagának rekonstruálásában, mint a moák (Dinornithidae) vagy az elefántmadarak (Aepyornithidae).
Fuisz Tibor Istvánt, az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusát kérdeztük az intézmény Madárgyűjteményéről, amely mintegy 22 ezer tárgyat őriz. Mint mondja, a kiállítási célra készült montírozott madarak és a tudományos célra készített bőr és csont preparátumok teszik ki a gyűjtemény zömét, de emellett jelentős gyűjteményi értéket képvisel az itt található, megközelítőleg 5500 fészekalj és 350 madárfészek is. Felhívja a figyelmünket arra is, hogy a madárvilágban a fészkelési szokások és maguk a fészkek is rendkívüli változatosságot mutatnak: a szarkák tetővel fedett ágfészkétől, a parti madarak földbe kapart mélyedésbe elhelyezett fészekalján és a harkályok odúin át a hatalmas, oldalukban több verébcsaládnak otthont adó gólyafészkeken át a sziklapárkányokon fészkelő sólymokig számtalan módon fészkelnek a madarak, és ez nyomon követhető a gyűjteményben is.
– A múzeumi tárgyak adatait tartalmazó alátét cédulákon a fészkekre vonatkozó legfontosabb adatokat tüntetik fel a gyűjtők és a gyűjteményt gondozó muzeológusok. A leltári számot, a madárfajt a fészekalj méretét, begyűjtésének helyét és idejét. Azonban a cédulák hátoldalán gyakran a gyűjtés körülményeit, a megtalált fészek tulajdonosának viselkedését is leírták a gyűjtők – mutatja Fuisz Tibor, és figyelmünkbe ajánlja a Radetzky Dezső által gyűjtött kis vöcsök fészekalj nyomtatott cédulájának hátoldalán olvasható leírást: „A fészek a legtökéletesebb úszó fészek; ma itt, holnap a vihar által kergetve amott van. Fészke tisztán korhadó anyagokból való, mint egy rossz sapka, úszik a vízen. A Velencei tavon »gombóc bujár«-nak hívják.”
– De a fészkelés végeztével a kis vöcsökre nagy kihívás vár – jegyzi meg a főmuzeológus. – Ugyanis az elterjedési területének azokon a részein, ahol télen befagynak a vizek, a kis vöcsök vonuló faj. Például Európa északi részeiről a Földközi-tenger partvidékére és Észak-Afrikába vonul. Ennek az érdekes madárfajnak az életét a fészekrakás, tojások kiköltése és a vonulás örök körforgása irányítja.
Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Kultúra magazin
