A természettudományi gyűjtemények napi kezelésében milyen feladatok és rutinok jelentik a munka alapját egy vidéki múzeum esetében?
A természettudományi gyűjtemény folyamatos, tudatos (terveken és prioritásokon alapuló) bővítése, a bent lévő, de még meg nem határozott példányok determinálása, a példányok revideálása, a gyűjtemény rendezése és a gyűjteményre alapuló adatbázis naprakészen tartása és a kapcsolódó adminisztráció egyaránt a napi feladatok közé tartozik. Ahhoz viszont, hogy a lehető legpontosabb munkát tudjuk végezni a gyűjteményben, a napi rutin részeként elengedhetetlen mind a magyar, mind pedig a nemzetközi szakirodalom nyomon követése, hiszen ismernünk kell az aktuális eredményeket, nómenklatúrát és taxonómiát. Minél több időt tölt az ember a pályán, annál jobban érzi az út szépségét, de egyben kihívásait is. Utóbbiak viszont sosem szabad, hogy eltántorítsanak, ezek fogják végül megadni a siker élményét, hogy akár kisebb, akár nagyobb mértékben, de mindennapi munkánkkal hozzá tudtunk járulni a tudományos ismeretek fejlődéséhez.
A terepi gyűjtéstől kezdve egészen a gyűjteményi példány dokumentálásáig milyen fő lépések és szempontok mentén zajlik a feldolgozás?
Válaszomat az engem érintő területre, a zuzmógyűjtésre vonatkoztatva szeretném kifejteni, hiszen az egyes élőlénycsoportok gyűjtése és feldolgozása között jelentős különbségek lehetnek.
Legelőször is azt szükséges meghatározni, hol, mi célból és milyen fajokat szeretnék gyűjteni. A természetben folytatott gyűjtőmunka, a terepi kiszállás pontos megtervezését követően, ha minden feltétel adott – gondolok itt például az olykor kevésbé kiszámítható időjárásra –, sor kerül a terepi bejárásra, az adott élőhely terepen/természetben megfigyelt adottságainak dokumentálásra. A fajok megtalálása hol egyszerűbb, hol kevésbé az. Persze minél nagyobb az ember fajismerete, annál hatékonyabban tud terepen dolgozni. De ahogy sok mást, ezt is a gyakorlat teszi. Itt jegyezném meg, hogy nincs olyan, hogy valaki már mindent tud és ismer egy adott élőlénycsoporton belül.
A terepen való gyűjtés másik fontos eleme, hogy mit is akarok az adott élőhelyen keresni. Lehet csupán a gyűjtemény gyarapítása a célkitűzés, de például egyes esetekben egy terület zuzmóflórájának feltárása. Más esetekben egy ritka faj elterjedését kutatja a vizsgálat, de az is lehet, hogy egy régi lelőhely felkeresése a cél. Ha megvan a begyűjteni kívánt példány, szükséges rögzíteni a lelőhelyi adatokat, és megfelelő módon, különféle technikákkal begyűjteni a zuzmót. A gyűjtés során törekedni kell a munkavédelmi előírások betartására is. A kéregzuzmók gyűjtése sokkal több „bonyodalmat” okozhat, mint egy bokros zuzmó begyűjtése, mert amíg utóbbi esetben a zuzmótelepet egyszerűen le tudjuk választani az aljzatként szolgáló felületről (szubsztrátumról), addig előbbi esetben a zuzmó a szubsztrátum (fém, kő, fa stb.) megsértése nélkül nem távolítható el, így nemcsak a zuzmó, hanem a szubsztrátum egy része is a gyűjteménybe kerül.
A begyűjtött példányokat a lehető leghamarabb igyekezni kell „kiszárítani”, hiszen a környezetből jelentős mennyiségű vizet raktározhat magában, ezért szignifikánsan megnő a penészedés kockázata. Zuzmók esetében az igényes határozáshoz elengedhetetlen a telep mikroszkóppal történő, alapos átvizsgálása. Ki tudja, mit látunk még meg a telepen vagy mellette, ami a terepen, mikroszkóp nélkül elkerülte a figyelmünket! Sok esetben a morfológiai bélyegek nem elegendők a fajszintű azonosításhoz, ilyenkor különböző kémiai vizsgálatok elvégzése javasolt, mely esetben szintén szükségeltetik a munkabiztonsági előírások betartása. A mikroszkópos vizsgálatok után következik a preparálás, a zuzmót tartalmazó kapszula elkészítése és a példány ebben történő elhelyezése. A kapszula jobb esetben savmentes papírból készült, kifejezetten a zuzmó tárolására szolgáló papírboríték. A kapszulán szükséges feltüntetni a benne elhelyezett zuzmó tudományos nevét, a lelőhely nevét, koordinátáit, a tengerszint feletti magasságot, a szubsztrátumot, a gyűjtés dátumát, a gyűjtő és a határozó nevét. A példány elkészítése után megtörténik az adatbázisba vétele és digitalizálása.
A gyűjteményi revízió során milyen kritériumokat vesz figyelembe, amikor az adott anyag hitelességét, állapotát vagy rendszertani besorolását vizsgálja át?
A legfőbb szempontok közé tartozik, hogy a revideálandó példány állapota mennyire teszi lehetővé a határozást, azon milyen mértékben és minőségben kell restaurációt végezni, szükséges-e kártevőmentesítés. A rendszertani besorolás átvizsgálatának folyamatában a legújabb kutatások szerint aktualizált legfrissebb nómenklatúrába igyekszek beilleszteni a korábban más néven jegyzett példányokat, emiatt kifejezetten fontos a már említett szakirodalmakhoz, nómenklatúrai forrásokhoz való hozzáférés.
Az idővel összegyűlt régi rendszertani elnevezések vagy hiányos adatok komoly nehézséget okozhatnak – milyen módszerekkel és eszközökkel segíti a gyűjtemény korszerűsítését ebben a helyzetben?
Sajnos valóban előfordul olyat eset, hogy az adatok hiányosak. Ez leggyakrabban akkor fordul elő, ha egy régi, akár száz évnél is idősebb kapszula kisebb-nagyobb mértékben megadja magát az időnek, vagy a korábbi tárolási körülmények nem voltak megfelelőek, így az adatokat tartalmazó rész sérült, hiányos. Ilyenkor a hozzáférhető szakirodalmak felhasználásával nyomozunk. Minél több adat olvasható a kapszulán, a nyomozás annál eredményesebb. Sokszor más múzeumok adatbázisainak átvizsgálása adja meg a kérdést a válaszra. A régi rendszertani elnevezések esetében szintén hivatalos forrásokra támaszkodunk. Modern korunk vívmányainak köszönhetően rendelkezésünkre állnak olyan adatbázisok, amelyekben választ kaphatunk az adott faj vonatkozásában a legtöbb nómenklatúrai kérdésünkre, így amellett, hogy megtudhatjuk, a kérdéses fajt jelenleg milyen névvel illeti a tudomány, információt nyerhetünk annak taxonómiai történetéről is.
A digitalizációs folyamat során gyakran adódnak kihívások az adatok pontos és áttekinthető rögzítése terén; melyek a legösszetettebb feladatok, amik ezzel kapcsolatban felmerülnek?
A korabeli kézírások pontos kiolvasása, különös tekintettel a külföldi, többek között Európán kívülről származó példányok esetében nemegyszer feladja a leckét. A példány korának előrehaladtával (a zuzmógyűjteményben nem ritkák a száz évnél is régebbi, savtartalmú papírba csomagolt példányok) a példányt tartalmazó kapszulán szereplő adatok elmosódhatnak, elhalványodhatnak, eltűnhetnek, az esetlegesen korábbiak rossz tárolás miatt a példányt tartalmazó kapszula megrongálódik, eltörik, elporlad. Nem egy esetben a régi példányok esetében a gyűjtőhelyek beazonosítása is problémás lehet, a korábbiakban használt, eltérő nevek alapján. Ilyenkor kifejezetten aktuális a korábban említett kutatási, nyomozó munka, mely a hiányos adatok lehető legteljesebb pótlását szolgálja.
A természetrajzi gyűjtemények kezelése számos tekintetben eltér más muzeális gyűjteményekétől – milyen sajátosságokra kell különösen figyelni, például a tárgyak tárolása, megőrzése vagy kutathatósága kapcsán?
Egy természettudományi gyűjtemény – a rendszertan folyamatos változása miatt – állandó átrendezés alatt áll, így a zuzmógyűjtemény is. Azért, hogy a gyűjtemény a lehető legjobb állapotban a lehető legtovább fennmaradhasson és kutatható legyen, biztosítani kell a példányok számára a gyűjteményezési szempontból ideális körülményeket. Fontos tudni, hogy a zuzmópéldányok extrém törékenyek, sérülékenyek, ezért lényeges szempont a megfelelő tárolási körülmény, valamint az állandó hőmérséklet, alacsony páratartalom biztosítására. Figyelmet kell fordítani a pormentesítésre és adott időközönkénti átcsomagolásra, valamint a gyűjtemény kártevőmentesítésére is.
A múzeum kiállításainak és közönségprogramjainak összeállításában milyen módon hasznosítja a gyűjteményi anyagokat, és hogyan segít ez a látogatók érdeklődésének fenntartásában?
A gyűjtemény anyagai elsősorban tudományos kutatási célokat szolgálnak, nagyon ritkán kerülnek kiállításra. A kiállításokra és a közönségprogramokra külön, erre a célra gyűjtött, látványos, figyelemfelkeltő, a megfelelő szemléltetést, bemutatást és megértetést szolgáló példányokat őrzünk.
A szakmai tudás átadása a közönség számára kihívást jelenthet. Milyen eszközöket vagy módszereket alkalmaz, hogy a biológiai és muzeológiai ismeretek érthetőek és vonzók legyenek a látogatók számára?
Szerintem ezen a területen nélkülözhetetlen a megfelelő szemléltetés, hogy a befogadó ne csak elképzelje, hanem láthassa, tapasztalhassa, s ezáltal könnyebben megérthesse az átadni kívánt ismereteket. A szemléltetés történhet akár konkrét tárgyakkal (például zuzmópéldányok, rovarpreparátumok, madártollak, ásványok), képekkel, videókkal is. Emellett figyelemmel kell lenni a közönség összetételére, életkori sajátosságaira, érdeklődési körére, előzetes tapasztalataira. Személy szerint fontosnak tartom az ismeretátadás közben zajló kommunikációt, hogy kérdésekkel, elgondolkodtató felvetésekkel tartsuk meg és irányítsuk a figyelmet. Nagyon fontos a lelkesedés, hogy amikor beszélünk, tanítunk, ismeretet adunk át, a téma iránt érzett lelkesedésünk átjöjjön. Tapasztalataim alapján ebben az esetben lehet még sikeresebb a megértetés és az ismeretátadás, hiszen ekkor válunk igazán hitelessé, ekkor mutatunk rá és érzékeltetjük, milyen csodás dolog a tudomány.
A terepi gyűjtések szervezésekor milyen elvek és szempontok alapján választják ki a gyűjtési helyszíneket, és milyen szerepe van ebben a múzeumi stratégiai céloknak?
A legfontosabb szempont a terepi gyűjtéseknél, hogy mi a gyűjtés célja. Ez az esetek többségében a gyűjtemény gyarapítása. Viszont a múzeum életében a gyűjtemény fenntartása és gyarapítása mellett szintén meghatározók a kiállítások, közönségprogramok, tudománynépszerűsítés, múzeumpedagógiai foglalkozások is. Ezen alkalmakra, kifejezetten ezekre a célokra gyűjtött példányokat mutatunk be, melyek látványosabbak, jobban szolgálják a szemléltetést, a megértetést és a figyelem felkeltését.
Az elmúlt években tapasztalt-e változást a muzeológia szemléletében, s ha igen, ez milyen módon befolyásolja a napi munkát?
A koronavírus-járvány idején még inkább előtérbe került a múzeumok online térben történő szerepvállalása. A járvány tombolása ugyan elmúlt, de a múzeumok megmaradtak az online térben. A muzeológusok a gyűjteményezési és a kutatási munkák mellett hangsúlyt fektetnek az online térben történő ismeretterjesztésre is, mely által a különböző tudományterületek ismeretanyagi egyre szélesebb körökhöz juthatnak el. Többen rácsodálkoznak, hogy a múzeum már nem az, ami évtizedekkel korábban volt. Egyre inkább előtérbe kerül a múzeum egyfajta hídépítő szerepe a tudomány és a közönség között. Szakemberei napi szinten törekednek arra, hogy izgalmas és érthető formában adják át az ismereteket, különös figyelmet fordítva a célközönség sajátosságaira, azokhoz a lehető legjobban alkalmazkodva.
Melyek a legnagyobb kihívások, amelyekkel jelenleg szembesül, különösen vidéki múzeumi környezetben, és hogyan próbálja ezeket kezelni?
Más múzeumok, kiállítóhelyek meglátogatásakor, sőt még a témába vágó online tartalmak fogyasztásakor is azt veszem észre magamon, hogy sok más mellett azt is figyelem, hogyan alkalmazkodik az adott létesítmény a mai kor kihívásaihoz, elvárásaihoz. Sokszor eljátszom a gondolattal, milyen lenne, ha olyan lehetőségeink és rendelkezésünkre álló tereink lennének, mint egy nagy múzeumnak. Mindenesetre azt gondolom, vidéki múzeum létünkre semmi okunk a szégyenkezésre. Azt tapasztalom, előremutató tervezéssel előbb-utóbb konstruktív megoldások, fejlődések valósíthatók meg. Talán egy vidéki múzeum esetében a látogatószám az, ami elmarad egy nagyvárosi múzeuméhoz képest, de ez is relatív. Kisebb településen értelemszerűen a múzeumlátogatók száma is kevesebb, beleértve az iskoláskorú gyerekeket is. Ennek ellenére a megfelelő kommunikáció, megszólítás és figyelemfelkeltés eredményeképpen többek között múzeumpedagógiai foglalkozásaink is rendkívül népszerűek, nemcsak helybéli, hanem távolabb élő fiatalokat is elérnek. Foglalkozásaink, szakvezetéseink, természettudományos programjaink lehetővé teszik az ismeretek átadását, tanítást, kérdések megválaszolását, az esetleges tévképzetek eloszlatását, de ezen alkalmakon nem csak mi tanítunk, mi is tanulunk: önmagunkról és a múzeumunkról, hogyan tudunk fejlődni, jobbá válni.
