– Március 15-e előtt két nappal vagyunk, így a 15-én megnyíló kiállításra vonatkozóan aktuális felidézni a 12 pont közül az utolsót: az Erdéllyel kívánt uniót – kezdi beszédét Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter. – A tavaly tavasszal Magyarországról Erdélybe indult Fejedelmek aranyával kulturális értelemben ez az unió valósult meg. Csíkszeredán és Marosvásárhelyen huszonháromezren látták a páratlan értékű, egyedi arany- és ezüst pénzérméket és a hozzájuk kapcsolódó műtárgyakat, például buzogányokat, szablyákat, és ez jól szolgálta azt az az elvet, hogy a Kárpát-medence minden magyarjának meg kell kapnia közös kulturális kincseink megtekintésének lehetőségét. A román hatóságok bürokratikus okból nem engedték következő tervezett erdélyi állomására, Sepsiszentgyörgyre szállítani a kiállítás anyagát, ezért a kulturális kormányzat a Magyar Nemzeti Bank páncélautójával március 1-jére virradóra Magyarországra hozta őket, így március 15-étől április 13-áig már a Nemzeti Múzeumban tekinthető meg a Fejedelmek aranya. A jegybevétel felét az erdélyi magyar múzeumoknak ajánlják fel. Március 15-én és 16-án ingyenesen lehet megnézni, de az adakozásra e két napon is meglesz a lehetőség.
Zsigmond Gábor főigazgató a helyszín, a Nemzeti Múzeum szimbolikus jelentőségére hívja fel a figyelmet. – A márciusi ifjak innen indultak el forradalmat csinálni, az Erdéllyel való uniót követelni, mi pedig most Erdélyt, az erdélyi fejedelmek kincseit hozzuk ide – mondja. – Nem is akármilyen értékű kincseket: a kiállítás anyagának biztosítási értéke öt és fél milliárd forint. De már az egyes műtárgyaké is kivételes: Bocskai Erzsébet aranydukátjáé – akinek a nevéhez az első magyar protestáns bibliafordítás kötődik – például százmillió forint, Apafi Mihályé pedig huszonötezer euró. De ha nem az anyagi, hanem a múzeumi szempontokat tekintjük, akkor is egyértelmű ezeknek a tárgyaknak a kivételes értéke. Például azért, mert az erdélyi fejedelmek hitelesnek tekinthető arcképei ezeken a pénzeken maradtak fenn, és az Erdélyi Fejedelemség kulturális fellegvár voltára világítanak rá. Hogy Erdély „idehozatala” megvalósulhatott, azért nagy hála illeti a Nemzeti Múzeum kiállításépítő munkatársait gyors és igényes munkájukért, akárcsak a kiállítás létrehozásában részt vevő többi, magyar és erdélyi múzeumot. Szeretettel várják a megtekintésére az ünnepi napokban érkezőket, akiket sok családbarát egyéb programmal és táncházzal is meg fognak örvendeztetni.
Demeter Szilárd először a kiállítás anyagának szállítási nehézségeivel foglalkozik, amelyek egy évvel ezelőtt, amikor Erdélybe útjára indult, még nem merültek fel. Románia azóta a schengeni övezet tagja lett, és életszerűtlen igényekkel lépett fel a szállító járműre vonatkozóan, noha az EU-ban az áruk szabad mozgására vonatkozó elv érvényes a műkincsszállításra. Nagyobb szigorra csak az EU-n kívülre szállítás esetén, a műkincscsempészet megakadályozása érdekében lenne szükség. Az azonban, hogy Sepsiszentgyörgyre már nem jutott el a Csíkszeredán és Marosvásárhelyen sikerrel szerepelt Fejedelmek aranya, nem változtat azon az alapelven, hogy a Kárpát-medencei magyar múzeumok egységes térben és a kiállításaik utaztatásában gondolkodnak. A Nemzeti Múzeumba beköltözött Fejedelmek aranya százötven olyan évről szól, amellyel az Erdélyi Fejedelemség a 16–17. században felhelyezte magát Európa térképére. Százötven olyan évről, amely nélkül Európa története sem mondható el.
A kupolaterembe lépve először kissé tanácstalan vagyok, mert megijedek az oldalsó tárlókban kiállított pénzérmék özönétől, és nem bízom magamban eléggé ahhoz, hogy a beléjük kódolt információkat – amelyek a kiállítás legfőbb értékei – képes leszek maradéktalanul kinyerni. Ezért a nagyobb műtárgyak: szablyák, nyereg, buzogányok, páncéling, vért, edények felé veszem az irányt. Az rögtön feltűnik, hogy a török „Portai-forma”, angolul turkish style tárgyak jelenléte mennyire hangsúlyos. Ezeken túl egy makettet tanulmányozok alaposabban, amely egy pénzverde munkálatait mutatja be. A kollégák megállás nélkül videóznak és fotóznak, a kamerák elé újabb és újabb megszólalók lépnek, alig győzök a terem újabb és újabb sarkaiba rejtőzni.
Bódai Dalma, a Pénzmúzeum éremosztályának vezetője és Tóth Csaba, a Nemzeti Múzeum munkatársa, a kiállítás egyik kurátora (a másik Karda-Markaly Aranka, a Csíki Székely Múzeum igazgatója volt) a segítségemre siet: rögtönzött tárlatvezetést tartanak, csak nekem.
– A pénzek az uralkodói reprezentáció eszközei voltak: szerepelt rajtuk a fejedelem neve, portréja, címei és címere – kezdi Csaba. – A kiállítás a hódoltság százötven évét öleli fel, amely során a szuverén Erdély saját pénzt veretett, kezdve János Zsigmonddal 1576-ban. Ezért először az ő aranydukátját és ezüsttallérját tekintjük meg. – A pénzek jelentőségéhez az is hozzájárul, hogy a fejedelmek leghitelesebb ábrázolásait ezeken láthatjuk – folytatja Dalma. – A kiállítás koncepciója az, hogy olyan tárgyakat mutat be, amelyeket a fejedelmek a pénzeken megörökített képeiken viselnek: például díszes páncélt, jogarként markolt buzogányt, a bal kézben pedig szablyát – ezek az erdélyi társadalom akkor militarizálódását jelzik – teszi hozzá Csaba. Igen ám, de a feliratokból kiderül, hogy az itt kiállított fegyverek és vért vagy páncél valójában dísztárgyak voltak, vagyis a fejedelem akkor vette kézbe, öltötte magára őket, amikor modellt állt a róla készülő portréhoz – csatába nem ilyenekkel, nem ennyire szépekkel indult. Ezekkel a hatalmát akarta megjeleníteni. És mivel a fejedelemség az oszmánoktól függött, a szultáni athnáméhoz, kiváltság-biztosító okirathoz mindig jártak fegyverek, lószerszámok, sőt néha még trónszék is. Az egzotikusnak érzett török stílus pedig egész Európában divatossá vált.
Amikor azt kérdezem, melyek a kiállított pénzek közül a legértékesebbek, azt a választ kapom, hogy itt szinte minden nagyon ritka, sőt egyedi. De ha még ezen belül is ritkaságokra vágyom, akkor azoknak a fejedelmeknek a pénzeit nézzem meg, akik rövid ideig uralkodtak, mint Székely Mózes, Bethlen István vagy Brandenburgi Katalin. Az utóbbi nyugatias ruhaviseletű portréja abból a szempontból is érdekes, hogy az egyetlen: minden későbbit erről másolták – mondja Dalma. – Izgalmas a pénzek utóélete, például ékszerré való átalakításuk is – folytatja Csaba. – Báthory Gábor 1611-es tízszeres dukátját például rubintokkal ékesítették és egy fülecskével nyakba akaszthatóvá tették.
A következő állomásunk a pénzverde makettje, a gyerekek kedvence, amely 16. századi fametszet alapján készült, és érthetővé teszi, hogyan használták az úgynevezett verőtöveket. Volt belőle egy alsó és egy felső: az alsót egy fatönkre állították, és a felsővel ráütöttek.
A legszebb pénzek a fejedelemség végső időszakából származnak, Apafi és Thököly nevéhez fűződnek. Az itt látható érmek alapján az is kiderül, hogy a kivételesen díszes pénzérmeket sokszor kitüntetésként vagy ajándékként, a tisztelet jeléül ajándékozták.
Egy újabb tárlóban pénzérmekkel díszített használati tárgyakat, például csészét, poharat, serleget, kelyhet, fedeles kannát tanulmányozunk. A reformáció nevezetes alakjai is feltűnnek rajtuk, ezek egyedi tervezésű érmek. Egy következő tárlóban a címerek a díszítőelemek: az erdélyi nemzetiségek jelképeiből kombinált címer elemei például a kiterjesztett szárnyú sas (magyarok), a nap és a hold (székelyek), valamint a hét bástya (szászok).
A kiállítás március 15-től április 13-ig várja a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban. A nemzeti ünnep alkalmából a tárlat március 15-én és 16-án is ingyenesen látogatható.
Forrás: Kultúra.hu
Fotó: Hegyi Júlia Lili / Kultúra.hu
