Miért bontották három részre az életmű bemutatását?
Múzeumunkba 1974-ben egy teljes életmű, pontosan 306 darab festmény, grafika, bronzszobor, kisplasztika és elefántcsont faragvány került. Nagyon fontos, hogy ezek bár szervesen összefüggenek, mégis külön alkotói forma és habitus társul hozzájuk. Vörös Béla külön kiemeli, hogy valójában szobrászként, bronzban gondolkodik igazán, festményeit színes rajzoknak hívja, az elefántcsont pedig a fő megélhetési forrása volt, melyben részben kötötten, részben a művészi szabadsággal dolgozhatott. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a művész minden oldalát kiemelt alapossággal mutassuk be, ezért különítettük el az egyes szakaszokat. Másrészt a hagyaték hely és látogatói befogadókészség szempontjából is nagy igényű, ezért azt gondoltuk, hogy a több részre bontással fokozatosan adagoljuk a látnivalót és segítünk mélyíteni a művészeti élményt.
A teljes életművet megismerhetjük? Ha nem, milyen szempontok vezérelték a válogatást?
A tárlatokhoz készült egy katalógus, melynek fő célja volt, hogy a teljes 306 művet tartalmazó, egyedülálló hagyatékot bemutassa és mi is ebben a teljességben kommunikáljunk róla. Ehhez mérten a tárlatokban is a lehető legtöbb művet bemutatjuk. Talán összesen tíz darab marad majd ki, ezek vagy kísérleti jellegből megszületett duplum művek, vagy sérült, komolyabb restaurálást igénylő darabok.
Hatalmas és értékes életművet hagyott hátra, Vörös Béla neve mégis kevéssé ismert. Miben áll az ő művészeti nagysága?
Vörös Béla jóval ismertebb külföldön, mint hazánkban. Igazi dolgozó művész volt, és saját magát is akként kezelte. Nagyon ritkán vett részt a művészek által szervezett közösségi eseményeken, főleg magányosan vagy egy-két barátjával tett látogatásokat a korabeli kiállításokon. Folyamatosan képezte magát, finomította stílusát. Kísérletező habitus volt, ahogy írja is 1960 körül kelt levelében: „Az itteni művészi fejlődésemről azt mondhatom, hogy én is, mint sokan belekeveredtem az izmusok árjába, de az Anyámtól örökölt mérsékletesség mindig visszatartott a divatos kilengésektől, sokszor bizony az érvényesülés hátrányára.” Munkásságát komoly alapokra építette, művészete emberi – ez kiemelkedően fontos volt számára, s emiatt kortársai, így Kassák is sokszor „elmaradottnak” tartották. De ő ragaszkodott ehhez a tendenciához, s bár elmondása szerint próbált nyitni az absztrakt művészet felé, számára az kizárólag dekoráció célját töltheti be, a humánum végtelen mélysége nélkül nincs művészet. Pont ezen nézetei miatt korában meghaladottnak számított, művészi kvalitásait és a művek mélységét tekintve azonban a nagyok közé sorolható és a nagyok közé kell tartoznia. Ezen munkálkodunk mi is jelenleg az újrafelfedezés rögös, de csodálatos útján.
Ki tudna emelni a három kiállításból egy-egy ikonikus, fontos műtárgyat?
Május 25-én zárt a festményeket és grafikákat bemutató tárlat, amelyet egyfajta ráhangolódásnak szántam. Mivel önálló grafikai tárlata sosem volt Vörösnek, mert nem tartotta igazán sokra a rajzait, ennek bemutatása most különleges lehetőség volt számunkra. Egy alapos jövőbeni kutatás alapanyaga ez rengeteg kérdéssel – honnan, kitől inspirálódott? Milyen vonulatokat, izmusokat, érzéseket követett az adott időszakban? Mi volt a célja ezekkel a művekkel? A grafika azért érdekes, mert nem műalkotásokként kezelte azokat, szórakozás, kísérletezés és játék volt csak számára, épp ezért végtelenül őszinte. A bronzszoboranyag már egy abszolút tudatos művészeti habitusra vall. Pontosan tudta, mit akar, és azt is, hogy maradandót alkot. Robusztus nőalakjait és végletekig kecses, sokszor égbe nyúló figuráit nagyon szeretnénk egy-egy korszakhoz kötni, mégis vegyesen készültek. A művészettel való játék nagy játékosa ő! És sokszor győztes is – ezen gondolat inspirálta az egyik fő falat, melyen négy büszt és két stilizált portré kapott helyet. Ha nem tudnánk, hogy ezek egy művész keze munkái, és nem egy hagyatékkal kerültek volna be, feltételezni sem mernénk, hogy egy ember jegyzi őket. Amit írt az izmusokról anno Dévény Ivánnak, a gondolat teljes leképezése megjelenik fő falunk előtt. Talán ez a kedvenc részem.
Az elefántcsontanyagot bemutató kiállításunk augusztus 19-én nyílik majd az esztergomi Art Week keretén belül. Az elefántcsont munkái a pár centiméteres kisplasztikáktól az ékszereken át a közel 60 centiméteres szobrokig terjednek. Korábbi kritikusai írták róla, hogy ő „az elefántcsont mestere”, és ez mennyire igaz. Ráérzett az anyag finomságára, virtuóz módon bánt vele, csodákat alkotott. Megdöbbentő, amikor két ugyanolyan művét bronzban és elefántcsontban is elkészíti. Micsoda különbség észlelhető! Ugyanaz, mégis teljesen más. Az elefántcsont szobrai lágyak, kellemesek, szinte simogatják a lelket, az anyag nemessége és a művész kvalitásai tökéletes összhangban jelennek meg bennük.
Fotók: MNMKK MNM Balassa Bálint Múzeum
