Polihisztor a kánon peremén
A megnyitót Vince Máté, közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős államtitkár tartotta. Köszöntőjében – a jelenlévő intézményvezetőket és a Jókai család tagjait is üdvözölve – Jókait polihisztorként rajzolta meg: íróként, szerkesztőként, természettudomány iránt szenvedélyesen érdeklődő megfigyelőként, kertészként, természetvédőként, karikaturistaként. Gondolatai között kiemelt helyet kapott az a felismerés, hogy Jókai helye a magyar kánonban és a diákok polcain még mindig nem kellően előkelő, ezen pedig olyan, interdiszciplináris szemléletű tárlatok változtathatnak, mint a mostani.
Az államtitkár nemcsak a kiállításról, hanem az egész emlékév tágabb kereteiről is beszélt. Az ország számos pontján egész évben zajlanak közösségi, múzeumi és kulturális programok, amelyek mind Jókai örökségét ünneplik. Szavaiban újra és újra visszatért ahhoz a Jókaihoz, aki „alapos, ráérős” történetmondásával és tudományos igényességével tudta magába olvasztani kora legkülönfélébb ismereteit: a geológiától és botanikától a nyelvészeten át egészen a mérnöki újításokig. A Petőfi Irodalmi Múzeum mostani tárlatát egy olyan interaktív, összetett, kompakt bemutatásként jellemezte, amelyhez érdemes többször is visszatérni – hiszen minden látogatáskor újabb és újabb rétegei tárulnak fel az életműnek.
Külön, játékos példával utalt arra, hogyan hatott Jókai a populáris kultúrára is: a folytatásos regények feszültségkeltő lezárásait – a „cliffhanger” fogását – a 19. századi lapok világában mesteri módon használta (a kiállítás leírása általánosságban is kiemeli Jókai és a kor tudományos-technikai vívmányainak összefonódását).
Tudás, alázat, közös valóság
Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke személyes hangon beszélt Jókai olvasó- és tudásközpontú modernségéről. Szerinte Jókai abban a korban alkotott, amikor a szórakozás mellett a tanulás igénye is természetes volt az olvasókban; ezt a tudás iránti alázatot tartja ma is követendőnek.
Demeter Szilárd arról is beszélt, hogy Jókai korában az olvasás még valódi tanulást, mély figyelmet jelentett, míg ma sokszor a „szimultán adatfolyamok” és a „scrollozó én” uralja a mindennapjainkat. Ez a felületes, gyors fogyasztás azonban nem pótolja a valós tapasztalatot és a tudás összefüggéseinek megértését.
„Ha hátralépünk kettőt a mindennapi tevés-vevésből, és úgy nézünk a világra, ahogyan Jókai nézett, vagyis távlatosan, akkor nehéz és súlyos döntések sejlenek föl. Ezeket a döntéseket előbb-utóbb meg kell hoznunk, mert kikényszeríti a valóság.
Nagyon leegyszerűsítve: az ‘igazság’ életszervező kategóriáját mára felváltotta az ‘adat’ fogalma, a közös történeteink elmesélése helyett személyre szabott algoritmus tart valóságidegen buborékban minket - egyen-egyenként. És ha most bevillan a Mátrix c. filmből az a kép, ahol az emberek keltetőskatulyákban bedrótozva magatehetetlenül táplálják saját energiájukkal a virtuális valóságot, amiben tudati szinten élnek, akkor ez nem véletlen. Egy lépésre vagyunk ettől a világtól.”
Éppen ezért a múzeumok és a kiállítások szerepe felértékelődik: ezek azok a terek, ahol az ember lassíthat, ahol az információból élmény és rendszerezett tudás válik, és ahol önreflexióra is lehetőség nyílik. „A múzeum nemcsak a jelen időnket őrzi, hanem a jövő idejét is szolgálja” – hangsúlyozta. Külön köszönetet mondott a kiállítás létrehozóinak, akik munkájukkal ezt a szemléletet tették kézzelfoghatóvá, és hozzátette: a bicentenáriumi év sokszínű programjai – a tudománytól a gasztronómián és az előadó-művészeten át – mind ebbe az irányba mutatnak.
A megnyitón Martos Hanga színművész és Farkas Lili zongoraművész adta elő A holt költő szerelme című verset: Jókai szövege és a drámai zongoraszó egymást felerősítve teremtette meg az est hangulatát, jól illeszkedve a kiállítás tudományos-irodalmi hídjához.
Jókai a csillagok alatt
Kiss László csillagász izgalmas előadásában áttekintette, hogyan itatják át az égbolt jelenségei Jókai korát – és műveit. Felidézte a Halley-üstököst (1835), az 1842-es teljes napfogyatkozást, a Donáti-üstököst (1858), és hogy Jókai amatőr csillagászként távcsövekkel és rendszeres észlelésekkel követte mindezt. Szóba került Az Üstökös című humorlap névadó ihlete is. A tudomány-irodalom kölcsönhatás emblémájaként Kiss kiemelte A jövő század regénye több, korát megelőző ötletét (például a sötét csillagok képzetét).
A csillagászati tisztelet jeleként egy kisbolygó a 90370 Jókaimór nevet viseli, míg a Merkúron egy 90 kilométeres átmérőjű kráter is őrzi az író nevét – ez a kozmikus emlékezet is érzékelteti Jókai kulturális súlyát.
Jókai jövőlátása
A kiállításhoz kapcsolódó beszélgetés három irányból közelítette meg Jókait – három olyan nézőpontból, amely ma is intenzíven aktuális. Bonczidai Éva felvezetésében arról beszélt, hogy napjainkban magától értetődően használjuk a „biodiverzitás”, a „permakultúra” vagy az „élethosszig tanulás” szavait, ugyanakkor ezek a gondolatok már másfél évszázaddal ezelőtt is ott lüktettek Jókai műveiben. Az író vélhetően mindent elolvasott, megbeszélt, és beépített az írásaiba, ami körülötte történt – ezért tudjuk ma is a jövőt látni benne.
Szécsi Noémi Jókai progresszív nőképe felől közelített: a Jövő század regényében az író olyan társadalmat képzelt el, ahol a nők ugyanúgy hivatást választhatnak, mint a férfiak. Szécsi rámutatott, hogy ebben személyes tapasztalat is segítette: felesége, Laborfalvi Róza valódi „self-made woman” volt, művésznő és egyedülálló anya, aki már a házasság előtt megteremtette saját egzisztenciáját. Jókai így testközelből ismerte meg a női önállóság lehetőségét – még ha abban tévedett is, hogy a „cifrálkodás” iránti vonzalmat majd egyszer minden nő maga mögött hagyja.
Többször kérdezték tőlem, hogy amidőn olyan sokat összeírok, nincs-e titokban valami munkatársam? Igenis van! Ez az eszmékben kifogyhatatlan munkatárs az etnographia.
A fenti idézet alapján a harmadik szálat dr. Sári Zsolt etnográfus-muzeológus, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese bontotta ki, aki Jókai kertjeiről és földművelő-szenvedélyéről mesélt. Az író fiatalon kőbányaterületet vásárolt, és azt kitartó munkával alakította át termő kertté. Írásaiban aprólékosan elemezte a kor kihívásait: a filoxéravészt, a vízgazdálkodás gondjait, a talajművelés új módszereit. Ma sok mindenben másképp gondolkodunk a föld és a víz használatáról, mégis időszerű az a jókaian egyszerű üzenet: „kézzel a földben” lenni.
A beszélgetés végén a résztvevők kedvenc kiállítási elemeiket is megosztották: Az arany ember világát tágító térélmény-animációt, a Komárom-albumot és ládát, az adatvizualizációt, amely jól mutatja, mekkora kultusz övezte már életében is az írót. A lezárás pedig könnyedebbre hangolt: a híres svédasztal-anekdota idézte fel, mennyire éles szemű megfigyelője volt Jókai a társadalomnak – olyannyira, hogy sokszor a saját jelenünkre ismerünk rá sorai között:
Miért fontos ez a kiállítás?
A PIM tárlata kifejezetten a tudomány ízeire figyel Jókai szövegeiben: kéziratok, levelek, illusztrációk, első kiadások társaságában látjuk, hogyan válnak a tudományos felismerések és technikai újítások szövegalakító erővé – és hogyan lesz a 19. századi népszerű ismeretterjesztésből irodalmi innováció.
A zárszóban nem maradt el a köszönet sem: elismerték a kurátor Dr. Rózsafalvi Zsuzsanna, a restaurátorok, a látványtervező, a grafikus és a kézirattár munkáját, a közgyűjteményi partnerek közül pedig külön kiemelték az OSZK munkatársait. A résztvevők egy kis ízelítőt is kaphattak a jövőből: már készül egy új, A jövő század regénye köré szervezett sci-fi kiállítás, amely Jókai tudományos fantáziáját mutatja majd meg más fénytörésben.
A mostani jubileumi tárlat pedig szeptember 11-től látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a kapcsolódó programokról a múzeum felületein lehet tájékozódni.
