Aki járt már a gyöngyösi Mátra Múzeumban, az biztos, hogy találkozott Brúnóval. Nem, ő nem egy barátságos teremőr, hanem egy hatalmas gyapjas mamut csontváza, amely elsőként köszönti a látogatókat, ahogy belépnek a múzeum főbejáratán. De Brúnó nemcsak jelképe a múzeumnak, hanem igazi sztár a maga nemében, ráadásul különleges története is van.
A sztori 1949 nyarán kezdődik, egy mátraderecskei kert végében. Zám Ferenc, akinek a hátsó udvarán kisebb homokbánya állt, nem is sejtette, hogy lapátja a 20. század egyik legjelentősebb hazai paleontológiai felfedezéséhez vezeti. A falu lakói homokfejtés közben ugyanis hatalmas csontokra bukkantak. Először volt, aki hazavitt egy-két darabot szuvenírként – hiszen milyen szép dísz lehet egy jókora mamutlapocka –, de aztán gyorsan észbe kaptak, és a falu akkori „asszony bírája” megtiltotta a lakosoknak, hogy a maradványokhoz nyúljanak, míg a szakértők ki nem érnek.
A helyszínre érkező szakemberek gyorsan felismerték, hogy valami rendkívül értékes került elő: egy gyapjas mamut szinte teljes csontváza, amely ráadásul eredeti anatómiai helyzetében feküdt a homokban. A csontokat később gondosan kiemelték, és Budapestre szállították őket vizsgálat céljából. A leletet Vörös István paleontológus elemezte, aki megállapította: a szóban forgó mamut nem egy kóbor borjú volt – bár sokáig ez a pletyka járta a környéken –, hanem tisztes korú, 50-55 éves példány.
Körülbelül hat–nyolc tonnát nyomhatott, és az úgynevezett mamutsztyepp dús növényzetén legelészhetett ötvenezer évvel ezelőtt, az utolsó eljegesedés idején.
Hogy mi okozta Brúnó vesztét? Nem vadászat, de nem is betegség, hanem egy egészen hétköznapi esemény: valószínűleg egy megáradt, iszapos patakba ragadhatott, miközben épp szomját oltotta, és onnan már nem tudott kiszabadulni. A gyors betemetődés megóvta a tetemet attól, hogy dögevők prédájává váljon, így maradhatott fenn ez az impozáns emlék a jégkorszakból.
Brúnó olyan időszakban élt, amikor a Kárpát-medencét hideg, ámde gazdag ökoszisztéma jellemezte. Ez volt a híres mamutsztyepp, amelyet vastag fűtakaró, kétszikű lágyszárú növények és természetesen a megafauna lakott be: gyapjas orrszarvúak, barlangi oroszlánok, óriás farkasok és persze Brúnó mamuttársai. Az emberek itt még vándorló életmódot folytattak, nyáron a sztyeppén, télen barlangokban éltek, és mindig a vadcsordák nyomában jártak. Fő célpontjuk nem egy-egy hattonnás mamut volt, hanem kisebb, elejthető állatok, mint a szarvas vagy a ló.
De ha úgy adódott, azért a mamuthúsra is ráfanyalodtak. A régészek Brúnó csontvázának bal oldalán is furcsa sérüléseket találtak: négy bordája szabályosan egy szintben törött el, ám levált darabjai nem kerültek elő az ásatásnál. A szakemberek elmélete szerint az ősemberek is rátaláltak Brúnóra – vagyis a tetemére –, és bizony nem voltak restek kivenni belőle egy vaskos szeletet. Az elemzések szerint nagyjából száz kilogrammnyi húst vihettek el belőle. A bordák egy részét is levágták, de a múzeum munkatársai ezeket szándékosan nem pótolták ki a kiállított csontvázon, hogy emlékeztessenek minket: az őskorban a hús nem a hentesnél kapható áru, hanem komoly erőfeszítés gyümölcse volt.
De hogy miért kapta a Brúnó nevet a vízbe fulladt gyapjas mamut? A válasz egyszerű: az ásatások 1949. október 6-án, Brúnó napján fejeződtek be, a régészek pedig ezt örökítették meg a névadással.
Azóta a mamut népszerűsége csak nő. 1970-ben állították ki először a Mátra Múzeumban, belső vasvázas szerkezettel, ami akkoriban igazi kuriózumnak számított. Azóta is minden kiállítás állandó sztárja, és amikor 2007-ben az Orczy-kastélyt felújították, az aulába került, így rögtön Brúnó üdvözli a belépő látogatókat.
A Magyarhoni Földtani Társulat 2015-ben csatlakozott az Év Faja kezdeményezéshez, és útjára indította az Év Ásványa, valamint az Év Ősmaradványa programot. A 2024-es évben ez utóbbi megtisztelő címet a gyapjas mamut nyerte el, nem kis részben Brúnónak köszönhetően. A faj népszerűségét nemcsak tudományos jelentősége növeli, hanem az is, hogy számos filmben szerepelt, például a Jégkorszak-sorozatban Mannyként, vagy az I. e. 10 000 című kalandfilmben.
Brúnó története több mint egy őskori lelet krónikája, élő kapcsolat múlt és jelen között, valamint jó példa arra, hogy a paleontológia nem csupán száraz tényeket, hanem emberi történeteket is rejt.
Köszönjük Fodor Rozáliának, az MNMKK MTM Mátra Múzeuma igazgatójának és főmuzeológusának a szakértő tárlatvezetést.
Fotó: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu
