Hogyan kerültek ide a rómaiak?
A mai Nagytétény területén a rómaiakhoz fűződnek az első maradandó régészeti emlékek. A 2. század elején, Traianus és Hadrianus császárok uralkodása idején megerősítették a Római Birodalom határát, A fa-föld szerkezetű védművekkel rendelkező, fagerendákból épített katonai segédcsapattábort, Campona Castellumot Traianus idejében alapították. Ez hadászati szempontból volt fontos, ugyanis a Dunával párhuzamosan haladó limes mentén védte a határt és a tartományt. Rendszer része volt, a rómaiak ugyanis egynapi járóföldre, demonstratív céllal építették ki erődjeiket, hogy a szomszédos népeknek még csak eszükbe se jusson hozzájuk beszivárogni.
Az első palánkszerkezetű tábort valószínűleg Antonius Pius uralkodása idején (138–161) alakították át 178 x 200 méter területű kőerőddé, a falakat két-két torony erősítette, és kívülről hármas árok vette körül. A tábor ugyan csak 480 katona és lovaik elszállásolására volt alkalmas, ám az állatok miatt nagy területet foglalt el, hiszen a takarmány – főképp árpa, kisebb mértékben zab – tárolásához és a lovak bemozgatásához, tréningjéhez sok helyre volt szükség. A szarmaták támadását követően, 333 után átépítették: betemették az erődfal tövében ásott árkokat, a hadigépek számára legyező alakú saroktornyok épültek, a két oldalsó kaput patkó alakú tornyokkal falazták el, és a falvastagság két méterre nőtt.
Éltek és szolgáltak itt trákok, kelták, de még római polgárok is: igazi multikulti volt a tábor. 11 parancsnok neve ismert, ők többnyire az ókori Italia városaiból származtak, de akadt köztük olyan is, aki Africából, azaz a mai Tunézia területéről került ide. A kiszolgált katonák a leszerelés után többnyire a tábor köré épült településen telepedtek le, ahol családot alapítottak, vállalkoztak vagy földet műveltek. Tehették, hiszen 16–18 évesen megkezdett és adott esetben akár 25 évig tartó szolgálati idejük végén pénzadományban részesültek.
Szerencse kell a szenzációhoz
Egy 3. századi útikönyvből és a tartomány katonai és polgári közigazgatását felsoroló 4. századi méltóságjegyzék középkori másolata alapján biztosan lehetett tudni, hogy Aquincumtól nem messze létezett ez a segédcsapat-táborhely, és Camponának hívták – bár a rajzok alapján inkább a Monopoly játék ingatlanjaira asszociál az ember –, de nem ismerték a pontos helyét. Egy 15. századi térképész a lerombolt épületek után maradt kőtengert tanulmányozva monostornak hitte.
A komolyabb kutatások a 19. század második felétől kezdődtek, köszönhetően például a pécsi vasútvonal kiépítésének. Ekkor településmaradványokat találtak: a szarmaták elleni háború idejéből származó hadipénztár pénzérméi, sztélék, szarkofágok, sírleletek, köztük fibulák, sírkerámiák és még egy Vénusz-szobor is előkerült.
Ezt követően az 1930-as években kezdődtek a környéken komolyabb ásatások a Nemzeti Múzeum régészeti osztályát vezető dr. Paulovics István irányításával. Ebben az időben tárták fel az erőd falait és az azon belüli épületeket. Kiderült, hogy Nagytétény főutcájának vonala római kori előzményekre vezethető vissza. 1934-ben a barackosból egy Mithras-szentély főoltárköve került elő – fotón látható az az úr, aki ültetés közben kifordította a földből –, a következő évben pedig a szentélyt is feltárták. Ez akkoriban akkora szenzációnak számított, hogy még a közeli kúriában lakó miniszterelnök, Gömbös Gyula is a helyszínre látogatott, sőt még támogatta is az ásatásokat. Hiába, a politikusok minden korban tudták, mikor hol kell megjelenni.
Fortuna istenasszony két évtizeddel később, az 1950-es évek végén ismét kegyébe fogadta a régészeket: útépítés, csőfektetés, de még répaveremásás közben is felszínre kerültek ékszerek, dísz- és használati tárgyak, köztük arany fülbevalók, nyakláncok, üveg- és kerámiaedények. A legizgalmasabb leletre egy gyümölcsfaültetéshez ásott gödörben bukkantak: a szarkofág a 22 éves korában elhunyt Aurelia Severa kőkoporsója volt.
A valósággá vált Campona
Ezután több évtized szünet következett, majd a ’80-as években Bölcskénél 15 oltárkő került elő a Dunából, egyikükön a töredékesen, de beazonosíthatóan olvasható Campona felirattal. (Ez az egyetlen ókori forrás, amely a nevet megőrizte, a másolatot a látogatók is megnézhetik a kiállítóhelyen.) Ezt egy itt állomásozó altiszt állíttatta annak alkalmából, hogy másik állomáshelyre helyezték át. De vajon hogyan került a kő több mint nyolcvan kilométerre délre? Nem árvíz mosta ki és vitte le, hanem már a római korban is oly fontos fenntarthatóság jegyében szállították el a bölcskei kikötőerőd építéséhez. (Az újrahasznosításból aztán később a nagytétényiek is kivették a részüket: vitték a köveket katolikus templom és családi házak építéséhez – ezzel is gazdagítva a „mit adtak nekünk a rómaiak?” kérdésre adható válaszok sorát.)
Az újabb ásatások 1995-ben indultak el, még nemzetközi régésztábort is szerveztek ide. Kocsis László régész ambicionálta a feltárásokat, a római hagyományokat pedig különböző tematikus ünnepi rendezvényekkel ápolták, majd – hosszú szünet után – 2023-ban az egykori táborterület negyedén megnyílt az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Campona Victrix kiállítóhelye. (A többire ugyanis családi házak vagy középületek épültek, például a Hugonnai Vilma Általános Iskola, ahol talán egy fürdő volt egykor.)
Campona a világtörténelemben és a helytörténetben
A Győzedelmes Campona név nem véletlen. 322-ben vívtak itt egy csatát a szarmaták ellen, amelyet az akkor éppen Pannoniában tartózkodó I. (Nagy) Constantinus császár beavatkozása révén sikerült megnyerni. És mivel a jeles eseményt Optatius Porphyrius császárdicsőítő költeményében megverselte, Campona neve birodalomszerte ismertté vált, még rézérmét is verettek a tiszteletére.
Amennyire rejtőzködő a kiállítóhely a nagytétényi mellékutcában, annyira élvezetes az egytermes kompakt tárlat. A helytörténeti vonatkozások hangsúlyosak – nem véletlenül, hiszen Campona a későbbi Nagytétény mindennapjaira is hatással volt –, kiderülnek például a borkultúra római kori gyökerei, a legerősebb fókuszt azonban a katonaélet kapja.
Megtudjuk azt is, milyen szerepet játszott a tábor a határvédelemben: egy térkép földrajzi kontextusba helyezi a Pannóniában állomásozó légiókat. A látogatók makettek és rajzok révén ismerhetik meg az építészeti jellegzetességeket, a tárlókban különböző típusú kardok és sisakok szemléltetik a harcmodor sokféleségét, lehull a lepel egy íjászbravúrról, és arról is értesülünk, hogy hadi célokra milyen lovakat használtak.
A Campona Victrixben a családokra is gondolnak: gyerekméretben próbálható fel sisak, páncél és cipő, pajzs pedig felnőttméretben is. De csak jó erőben levő apukáknak, anyukáknak ajánlom! Közben pedig érdemes arra gondolni, hogy a védekezés és a támadás eredményessége érdekében a gyakorláshoz használt eszközök súlya ennek a két-háromszorosa volt.
Kaphatók hasznos és szép könyvek, a kis shop folyamatosan bővül a limes menti kiállítóhelyek kiadványaival. Mert a rómaisok annyira összetartanak, hogy közös programokat is szerveznek. Mint megtudom, szeptemberre az Aquincum–Campona útvonalon Budapest római kori lelőhelyeit érintő biciklitúrát terveznek.
És még az olyan apró részletekre is ügyelnek, hogy a női és a férfi mosdót mókás tógás figurák segítségével lehessen azonosítani!
Segítségünkre siet a kiterjesztett valóság
Az udvarra kilépve 16, Nagytétényből és a környékről előkerült faragott római kőemlék fogad. A sírsztélék, szarkofágok, épületelemek a 2– 3. századból származnak: az összes ismert itteni kőemlék körülbelül harmada ez. A síremlékeket érdemes alaposan megnézni, mert még töredékesen is sokat árulnak el arról, aki alatta nyugodott. A magyarázótáblák egyetlen hiányossága az, hogy nem adják meg a latin szöveg magyar fordítását.
Innen mintha a semmibe lépnénk. Molinók mutatják, hogyan épült, fejlődött a katonai tábor, és alakult át szinte várszerű erőddé, de nyáridőben a kiégett füves terület látványa nem kínál különösebb érdekességet. Látszólag. Ha elővesszük a mobiltelefont, egy applikáció segítségével közel húsz ponton tudunk leolvasni QR-kódokat, a kiterjesztettvalóság-alkalmazás által pedig tökéletesen betájolhatjuk magunkat, és szinte időutazást tehetünk az egykori római kori laktanyába.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
