„Grandiózus építészeti hatást tesz a Világkiállítás centruma, a sokat emlegetett, sokat fényképezett Trylon és Perisphere… De nincs fénykép, vagy leírás, mely fogalmat tudna nyújtani, hogy mennyire a Holnap látványát látja, amikor hosszú, hosszú embergyűrűk kígyóznak végig a nagy gömb körül, mely tartó oszlopok nélkül szinte lebegni látszik. A sima vízfelületen tükrök rejtik ezeket az oszlopokat. Érezzük, hogy nincs jelző, nincs harsány reklám, ami ennek a látványnak lenyűgöző voltát vissza tudná adni… Mint a jövő víziója mered elénk a két építészeti különösség a kontraszt annál szembeszökőbb, mert közvetlenül alatta ott látjuk a primitív ember szobrát, amint a föld mélyének kincseire talál… Gyémánt ez a kincs, de mert elméje még nem nyílt ki, nem tud mit csinálni vele… Valóban drámai érzékeltetése a haladásnak a Múlt ködéből, a messze jövő felé” – olvasható az elragadtatott hangvételű beszámolóban.
Mint kiderül, már a világkiállítás nyitónapja hatalmas tömegeket vonzott: „a Fountain Lake közelében, egy háznagyságú emeletes pénztárszekrény, pontosan jelezte az érkezők számát és este 11 körül, ez a kasszagép több mint 620 605 látogatót mutatott ki.”
Azt viszont ebből a lapszámból nem tudjuk meg, hogy a magyarok milyen különlegességet hoztak erre a grandiózus eseményre, csakhogy nem készültek el a megnyitóra: „Fájdalom, hiába kerestük fel először Magyarország pavillonját. Lázas munkát találtunk ugyan és Weidinger Károly tanár építész, valamint asszisztense, Antal Tibor a vasárnapból is hétköznapot teremtettek, de a pillanatban még nem lehet pontosan megállapítani, mikorra készülnek el.”
Borzongató belegondolni, mennyire pontosan ismerik fel a történések jelenidejében, hogy a világkiállítás legfontosabb újdonsága a televízió. Meglehet, hogy akkor csak hangzatos marketingszövegnek szánták a méltató szavakat, de mára tudjuk, hogy bizony, semmi túlzás nincs ebben, valóban ekkora hatással volt az emberi gondolkodásra ez a találmány: „A NEW YORKI Világkiállítás megnyitása volt a premierje az amerikai televíziónak. 1939. április 30-ika ebből a szempontból is egy új mérföldkövet jelent az amerikai civilizációban, az amerikai fejlődésben.”
Albók János (John Albok) itt látható önarcképe nemcsak azért izgalmas, mert a New York-i világkiállítás egyik fő attrakciójánál készült, hanem mert mára tudjuk, hogy a jövőben a szelfi az egyik legelterjedtebb fotóműfajjá vált.
– Az önarckép ősi műfaj, de ez a fotó itt sajátos időkapszula, mert annak is emléke, hogy Albok maga is ellátogatott a holnap világát bemutató nagy kiállításra. A tükörből pedig önképe – a jól szabott öltönyű, kefefrizurás, magát megvalósítani képes „amateur artiste” – néz vissza ránk – mutat rá Fisli Éva történész, az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusa.
Albók János Munkácson született 1894-ben egy tizenegy gyermekes család legidősebb fiaként. Apja szabóműhelyében kezdett inaskodni nyolcéves korában, de már tizenhárom évesen rajongott a fényképezésért, szert tett egy Kodak Brownie kamerára, és a házuk pincéjében sötétkamrát rendezett be.
1921-ben emigrált Amerikába, ahova a szabómesterségéhez szükséges eszközök mellett csupán a hegedűjét és kameráját vitte magával. Úgy tervezte, hogy csak pár évig marad, de végül itt élte le az életét. Szabóműhelyt nyitott New Yorkban, a Madison Avenue-n, szabadidejében pedig fényképezett. Megörökítette az „amerikás magyarok” életét, Bartók Béla koncertjét, de az 1929-es nagy gazdasági válság idején munkanélkülieket, szegényeket fotózott.
– Albok kiváló érzékkel a tömegek látogatta világkiállítás idején World’s Fair Photo Studio néven Kántor Emil portréfotóssal együtt műtermet nyitott az expóra érkezők számára – mondja Fisli Éva. – 1939. május-június során többször is apróhirdetésben tették közzé, hogy a „new yorki világkiállításra érkezőket szeretettel fogadják a műteremben és a legszívélyesebb fogadtatásról biztosítják”. Hogy a közös vállalkozás sikeres volt-e, nem tudjuk, azonban a világkiállításról maradtak fenn felvételek. Az 1940. júliusi magyar nap szereplőiről, akik a többi bevándorló nemzetiséghez hasonlóan az American Commonnak elnevezett szabadtéri gyülekezőhelyen léphettek fel.
John Albok munkái a Metropolitan Museum of Artban, a Museum of the City of New Yorkban, a Brooklyn Museumban, a Boston Museum of Fine Artban is megtalálhatóak. 1976-ban Magyarországon is nyílt egy kiállítása a Munkásmozgalmi Múzeumban, a nagyításokat az intézménynek ajándékozta, a rendszerváltáskor pedig a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe kerültek. 1997-ben Keresztül a tű fokán címmel a Budapest Galériában volt retrospektív tárlata.
Forrás és fotók: Magyar Kultúra magazin
