Írók, költők egykori otthonában bóklászva mindig különleges, már-már misztikus hangulat járja át a látogatót, hiszen egészen közel érezhetjük őket magunkhoz, talán jobban, mint műveiken keresztül. Babits Mihály, a 20. századi magyar irodalom meghatározó egyéniségének esztergomi nyaralója ugyancsak egy igazi gyöngyszem, melyet a költő 1924-ben vásárolt meg feleségével, Tanner Ilonával (művésznevén Török Sophie), ahová rendszeresen visszavonult alkotni és pihenni. A később legendássá vált Babits-villa ma múzeumként működik.
Babits a Dante-fordításért kapott honoráriumát fektette be ügyvéd barátja segítségével, melynek köszönhetően az összeg értéke két hét alatt a dupláját érte. Ebből fizette ki a szoba-konyhás présházat, melyet aztán lépésről lépésre bővítettek, szépítgettek Sophie-val. A kis nyári lak a hegyen a tornáccal, a hatalmas, buja kerttel és a lélegzetelállító panorámával a Várhegyre, a Dunára maga a boldogság szigete volt a pár számára távol Budapest zajától. „...éppen ez a város volt, mely munkámnak otthont és pihenőt adott, ösztönző otthont és nyájas pihenőt” – írta egyik levelében Babits.
1941-ig, egy év kivételével, tizenhét nyarat töltöttek itt – az utolsókat már Babits rohamosan romló egészségi állapotával, súlyosodó betegségével küszködve. Számos fontos, nagy verse és fordítása született Esztergomban, többek között Az istenek halnak, az ember él kötet verseinek jelentős része, ahogy a Jónás könyve is. A verseiben rendszeresen megjelent az esztergomi táj, a bazilika, az idill, a történelem:
„…jól esett szabadon nézni szét az esztergomi dombról… Európa harmadfélévezredes irodalma úgy terül el ragyogva előttem, mint egy ilyen nagyszerű tájkép, kimeríthetetlen gazdagságban és mégis tökéletes egységben. Ahogy e domb fölött állok, szemem egyetlen pillantással röpül át a Dunán, s hiába mondom neki, hogy ott már vám áll és új ország kezdődik… Ő egynek látja az egész tájt, minden tarkaságával és változatával. Így látom én együtt és egyszerre az egész európai irodalmat…”
A költő halála után a ház „kísértetlakká” vált, özvegye ritkán jött Esztergomba. Az elkövetkezendő években bérlők laktak a házban, és az épület állaga rohamosan pusztult. Az áldatlan állapotnak 1960-ban lett vége: az Országos Műemléki Felügyelőség védetté nyilvánította a házat, majd elkészültek a rekonstrukciós tervek. A helyreállítási munkák befejeztével, 1961. augusztus 6-án nyitották meg a Babits-házat mint látogatható emlékhelyet, múzeumot.
A házban kialakított állandó kiállítás nem sorakoztatja fel az összes tárgyi emléket, sokkal inkább a korszak és a költő esztergomi életének, a műhelytitkoknak és az alkotásnak a hangulatát adja át. A dolgozószoba félköríves falán egy Horatius-idézet: „Non ebur, neque aureum” (Sem elefántcsont, sem arany), és a Szigeti veszedelem sorai fogadják a látogatót: „Adsz nyáron nyugovást és szép csendességet”. A beüvegezett verandán egy nagy asztal ácsorog, tele Babits-kötetekkel, archív fotókkal és egy pasziánszkártyával. Ez utóbbi annak a paklinak a másolata, amivel gyakran játszottak itt a délutánokon. Legendás színészek hangjain Babits verseit is megszólaltatja egy rádió. A dolgozószobában található egy Babitsot ábrázoló papírmasé, amelyet két jóbarátjától (Einczinger Ferenc, Bajor Ágost) kapott Mihály-napra.
Az egyik közismert látványossága a háznak a híres autogramfal, ahová a Babits-ház vendégei, a kor tekintélyes írói, költői, irodalmárai, művészei – például Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Radnóti Miklós, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Weöres Sándor – hagyták örökül kézjegyüket. Az aláírások sorsáról, hogy maradhatnak-e a falon vagy sem, szigorú konzíliumot tarott a Babits-pár. Amelyeket erre méltónak ítéltek meg, azok nevét kékkel átírták – azok ma is láthatóak.
Az emlékház látogatásával kapcsolatban további információ itt érhető el.
Forrás: MNMKK MNM Babits Mihály Emlékház
