A Queen koncertje lehetett a vigasz a csernobili sokkra és a magyar futballválogatott meghökkentően rossz szereplésére a mexikói labdarúgó-világbajnokságon. Nem csoda, hogy Végh Antal a magyar focit gyászoló Gyógyít(6)atlan? című könyvéért ugyanakkora sor állt, mint a Queen-belépőjegyekért. Ennek az országimázs szempontjából sem elhanyagolható koncertnek állít emléket Endrényi Egon negatívban maradt, a nagyközönség által nem ismert képeiből nyílt sajátos kamarakiállítás. Láthatjuk a hőlégballonozó Brian Mayt a Stadionkertben, egy bringó hintón a Margit-szigeten, de Endrényi lefotózta Freddie Mercuryt pálinkakóstolás közben is. Endrényi Egonnak segítői is voltak, hiszen minden helyszínen nem tudott ott lenni, így a Roger Taylor gokartozik a Hungaroringen című képet már kollégája, Gáspár Miklós készítette. A Queen koncertjének megszervezése hatalmas feladatot rótt 1986-ban a szervezőkre.
Ekkora rock and roll művelet nem történt a szocialista blokk országaiban, még akkor sem, ha a Rolling Stones már játszott 1976-ban Zágrábban, sőt majdnem tíz évvel korábban Varsóban is. Olyan monumentális show-t, pazar hangosítást és fénytechnikát, amit a Queen hozott Budapestre, nem láttak és nem hallottak a Varsói Szerződés tagállamai. A Queen koncertjének megszervezése lett a kelet-európai popkultúra normandiai partraszállása. A dolog logisztikai műveletei már 1982-ben elkezdődtek, amikor a Generál egykori menedzsere, Hegedűs László Londonban a Queen menedzserének Jim Beach-nek a titkárnőjénél kilincselt, majd miután kiderült, hogy Hegedűs még 1982-ben Budapestre hozta a Talking Heads zenekart, a menedzsert érdekelni kezdte a budapesti Queen-koncert lehetősége. Hegedűs lelkes volt, annak ellenére, hogy tudta: a Queen olyan drága produkció, amelyet a magyar népgazdaság akkor sem termel ki, ha újabb olajmezőket tárnak fel Zalában. Aztán a zenekar Hot Space (1982) és a The Works (1984) albumainak vegyes fogadtatása miatt parkolópályára került a magyarországi koncert is, sőt a Queen tagjaiban még a feloszlás lehetősége is felmerült.
Az 1985-ös londoni Live Aiden – ahol Hegedűs önkéntesként dolgozott – a Queen mindent vitt, és hirtelen a legmagasabban jegyzett rockzenekar lett. Rövid szettjük előtt újra találkozott Beach-csel, majd azután pörögtek fel az események, miután megállapodtak abban, hogy a hiányzó összeget Budapest egy koncertfilm elkészítésével és a jogok részbeni eladásával fizeti ki. Megállapodtak, hogy a Hungarian Rhapsody: Queen Live in Budapest című koncertfilmet Zsombolyai János rendezi, aki a Kenguru című 1975-ben forgott rock and roll road movie-jával komoly rangot vívott ki magának a honi zenés filmek piacán, míg a vezető operatőr Ragályi Elemér lesz. És a nagy manőverek még csak ezután kezdődtek: Hegedűsnek számos állami cég (ORI, IRI, Népstadion) vezetőségét meg kellett győznie arról, hogy ez lesz a korszak big beautiful deal-je, hogy mindenki jól jár majd, és hogy meg tudják csinálni, és hogy nem szórakozzák el az ország valutakeretét.
Schmitt Pál sportállamtitkárt (aki korábban a Népstadion igazgatója volt) és Lehel Lászlót (a Sportcsarnok rendezvényigazgatóját) sikerült az ügy mellé állítani, ezek után Berecz János, az MSZMP KB tagja – akinek a nevéhez fűződik az Ellenforradalom tollal és fegyverrel című hírhedt könyv – végül megadta az engedélyt a koncert megtartására. A koncertre részben renoválni kellett a Népstadiont, és a kapuk alól is ki kellett ásni a földet, hogy beférjenek a Magic Tour cájgot szállító, fényesen csillogó fekete kamionok. Ezek már nem Ifák voltak, amiket megszoktunk a vidéki művházak előtt a koncerteken, amelyek mögött ott álltak a rendőrök a német juhászkutyákkal. Magyarország állandó lakossága 1986 januárjában 10 632 069 fő volt, míg a Queen 1986-os koncertjét 76 ezer ember látta, tehát több mint tízmillió nem, ugyanakkor ez a tízmillió is szinte mindent tudott a koncertről. A fél ország a Poptarisznyát hallgatta, amelyben B. Tóth László és Hegedűs László beszéltek a koncert házirendjéről (esőkabát igen, esernyő nem), itt tanultuk meg, milyen az, amikor egy koncerten filmfelvétel készülhet, amelyen a néző is szerepelhet, de ezzel szemben nem támaszthat követelést.
A Magic, a Varázslat a nagybetűs Nyugat varázslata is volt. Szinte nem volt olyan rádió- és tévéműsor, amelyik ne foglalkozott volna a koncerttel, mindenki tudja, hogy hol volt akkor, hogy a nézőtéren ült, vagy éppen egy építőtábor menzáján nézte a Szerelem első vériget, vagy az utolsó simításokat bámulta a Hungaroringen, egy kerítés mögül, vagy otthon, a rádióján próbálta megtalálni az akkor elindult Danubius rádió frekvenciáját. Akik 1986. július 27-én a Népstadionban voltak, azok a pop egyik nagy korszakának legnagyobb zenekarát és egyben a világ egyik legnagyobb show-ját látták. Nem az A Kind Of Magic klipjében látható varázspálca űzte ki a kommunizmus kísérteteit Magyarországról, nem is a Tavaszi szél vizet áraszt katartikus előadása, de a klip színeket varázsoló mágiájából Magyarországnak is jutott. A Queen megmutatta a szürkében fuldokló Budapestnek, hogy az igazi varázslat a szabadságban és a kreativitásban van.
Forrás: Kultúra.hu. Fotók: MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum