A magyar tengerészet krónikája egy olyan kevéssé ismert szegmense hazánk történelmének, amire könnyen legyinthetnénk, főleg a fiatalabb korosztály, ami ugyanakkor hatalmas vétek lenne. Hiszen Magyarországon egykor igen tekintélyes és világviszonylatban is elismert hajókat és tengeralattjárókat építettek, itt készült a valaha épített legnagyobb, 20 ezer tonnás és 150 méter hosszú magyar hadihajó, a Szent István, s volt olyan időszak, mikor 500-nál is több magyar hajó cirkált a világ tengerein. Magyarországon létesült a világ első torpedógyára, s az első világháború előtt a magyar kereskedelmi tengerészet nagyobb szállító képességgel rendelkezett, mint a teljes török és portugál flotta! Tehát van mire büszkének lennünk és van mit most, a 21. században újra felfedeznünk.
A kiállítás – a címétől eltérően – nemcsak a kiegyezéstől, hanem jóval korábbról, egészen a középkortól indítja a magyar tengerészeti kronológiát, bemutatva a fókuszba helyezett időszak történeti előzményeit. Röviden megismerhetjük II. András és IV. Béla tengeri hadjáratait, és a középkori Magyar Királyság időszakának adriai vonatkozásait egészen 1358-ig, amikor Magyarország tengeri nagyhatalommá vált. A tablókon képet kapunk arról is, hogy mire volt képes a magyar állami beruházás keretében megvalósult fiumei kikötő, melyet 1776-ban Mária Terézia adományozott Magyarországnak, s a korábban szerény kikötő hamarosan az Osztrák–Magyar Monarchia legsikeresebb, leggyorsabban fejlődő városává s Európa egyik legkorszerűbb és 10. legforgalmasabb kikötőjévé vált. Mindezt csak támogatta a Fiuméig megépülő vasútvonal s az állami támogatásokkal fellendített tengeri kereskedelem és a hajóvásárlások egyre növekvő száma. Ma ezek a nagyságrendek szinte elképzelhetetlenek, így mindenképp olvasásra érdemesek az idáig vezető korszakokat bemutató leírások.
Eredeti képekkel és fotókkal illusztrált rész foglalkozik a magyar tengerészeti vállalatok bemutatásával. „Hazának használj!” – ez volt a híres Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. Jókai Mór által megálmodott jelmondata, mely a vállalat szent koronát és egy horgonyt ábrázoló lobogóján is szerepelt. A cég 1914-ben már 43 hatalmas tengeri gőzhajóval járta a világ tengereit és óceánjait, sőt luxus-turistautakat is indítottak. A másik jelentős vállalat az 1898-ban alapított Magyar Keleti Tengerhajózási Rt. volt, mely az Al-Duna kikötőinek a Földközi-tengerrel való összeköttetésére jött létre, s később már ausztráliai és új-zélandi városokba is elvitte a magyar árukat.
A soron következő tablón ámulatba ejtő, prosperáló időszak tárul fel előttünk mind a magyar tengeri hajók, mind a tengeralattjárók építése tekintetében. Magyarországon 1907 és 1908 között 32 torpedószanádot, 16 rombolót, 2 cirkálót, 13 tengeralattjárót és az akkori korszak legnagyobb, közel 20 ezer tonnás csatahajómonstrumát építették meg. A Szent Istvánra keresztelt gőzös monumentális méretéről eredeti fotókon is meggyőződhetünk. De hasonlóan nagy volumenű építkezés zajlott tengeralattjáró-fronton is, mely hajók igen sikeresnek számítottak a korban. Elolvashatjuk az Adria kijáratáért folyó, az első világháború legnagyobb a Földközi-tenger térségében vívott nyílt tengeri csatájának, az otrantói ütközetnek a diadalmas történetét is, melyben hazai oldalon szinte kivétel nélkül magyar gyárakban épült hajók vettek részt.
Miután megismertük a csata történetét, a kiállításba állított, hajót imitáló installáción át is élhetjük néhány elképzelt pillanatát: valódi matrózkormánnyal és sebességkarral kipróbálhatjuk, milyen lehetett áttörni az 1917-es otrantói tengeri zárat. A kormányzásunkat mindvégig kivetítőn tudjuk nyomon követni, melyet a család legapróbb tagjai is élvezni fognak!
Gondolta volna, hogy az Adriára kutatóexpedíciókat is indítottak a magyarok? Az első ilyen 1913 októberében indult el Fiuméből a Najade hadihajóval. A tengerbiológiai kutatásokat Leidenfrost Gyula irányította, s az utak során meteorológiai, biológiai és hidrográfiai megfigyeléseket végeztek. A kiállításban nemcsak korabeli képek beszélnek erről az időszakról, de az expedíció eddig soha ki nem állított tudományos anyagából is kapunk merítést. Olyan élőlényeket láthatunk, amelyeket magyar tengerbiológusok tanulmányoztak 1913-ban és 1914-ben. A kutatások később, az első világháború után, a tenger nélkül maradt országban is folytatódtak – az, hogy hogyan, a tárlatban kiderül!
A kiállítás kronológiai sorrendben taglalja az eseményeket, ezután a Trianont követő időszakot mutatja be, mely a tengerészet számára is gyászos éveket hozott. Az első világháború kitörésekor még 549 tengeri hajót felmutató magyar kereskedelmi tengerészetet és vele a fiumei kikötőt is elvesztettük, a flottát pedig szétosztották a győztesek között. A magyar tengerészet azonban ebből a tragédiából is megtalálta a kiutat: az új irányt számára az 1934-ben elindult Duna-tengerhajózás jelölte ki. A speciális hajókat a budapesti Ganz hajógyárban építették, s alkalmasak voltak arra, hogy a csepeli kikötőből egyenesen eljussanak a közel-keleti, török, görög és egyiptomi kikötőkbe. A konstrukció igazi világszenzációnak számított, hiszen a kontinens belsejében, messze a tengertől építettek tengeri hajókat. Itt készültek a szinte felfoghatatlan méretű Budapest, Szeged, Tisza, Kassa és Duna nevű hajók (Duna-tengerjárók) is, melyek képeken is bemutatkoznak. „És midőn a Budapest először indult el 1000 mérföldes, tengeri útjára, egyiptomi árukkal megrakva, vissza Sulina felé, erősebben dobbant magyar szívünk, mert új kapcsolatot létesítettünk elszigetelt kisországunk és távoli kereskedelmi és kultúrközpontok között” – írta Mladiáta János főkapitány úti beszámolójában.
A második világháború kitörése mindent, így a tengeri hajózást is megváltoztatta, nagyon komoly emberi és anyagi veszteségeket okozott az egész szegmensnek. Megsérültek vagy elsüllyedtek többek között olyan neves hajók is, mint a Duna, a Kelet, az Ungvár, a Tisza és a Kolozsvár. Külön részletezi a tárlat a Tisza hősies küzdelmét a Krímben, mely során súlyos támadásokat kellett túlélnie. Még a hőskorszakról mesél az a fekete-fehér fotó, mely a Bem József téri hajóállomáson készült, és az éppen a hajót elhagyó Horthy Miklóst örökítette meg.
A helyzet a vasfüggöny után sem fordult jobbra, a háború után a magyar hajóépítés energiái jórészt szovjet jóvátételre fordítódtak. Ekkor alakult meg a Magyar–Szovjet Hajózási Részvénytársaság, majd ennek jogutódjaként 1955-ben a Magyar Hajózási Rt, azaz a Mahart. Volt még egy felívelő szakasza a magyar tengerészetnek, ennek egyik eredménye volt az 1958-ban elkészült Duna-tengerjáró, a Hazám, melyet aztán követtek újabb és újabb hajók, de hamarosan elindult a hanyatlás. A magyar tengerészet zászlóshajósa a hatalmas Vörösmarty volt, melytől utolsónak váltak meg. A kiállítás kronológiája 2004-ig, Magyarország utolsó nagy tengeri kereskedelmi hajóinak (úgynevezett Pannon hajók) eladásáig tart. A háborúk és történelmi balszerencsék ellenére sok tárgyi emlék fennmaradt ezekből az időkből, melyek egy részét most láthatja először a nagyközönség: korabeli navigációs és tájoló eszközöket, teleszkópos távcsövet, iránytűt, kapitányi csengőt, fedélzetmesteri sípot, illetve a legénység által használt szivarkadobozt, kávépörkölőt és különféle hivatalos okmányokat és hajós dokumentumokat.
A kiállítás június 21-ig látogatható az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum Ludovika téri épületében, ezt követően pedig több vidéki helyszínen is bemutatkozik.
