A mini bemutató Törékeny kettősség címe is arra kíván reflektálni, hogy egyfajta kettősség kíséri ezeket a tárgyakat, attól függően, hogy minek tekintjük őket: fényképnek vagy az adott tárgy jellegétől függően fényképpel díszített kerámiának – kancsónak, vázának, csészének stb. A Fényképtárgy című kötet is ezt a témát boncolgatja azokból a kérdésekből kiindulva, miszerint mit jelent, hogy az analóg fényképek nemcsak képi tartalmak hordozói, hanem tárgyak is, a fénykép vajon elválasztható-e a tértől, időtől és attól a társadalmi környezettől, amelyben keletkezett? Fisli Éva, a kötet szerkesztője a könyv bevezetőjében így fogalmaz: „… a fényképtárgy (egyféle) lehetséges fotótörténetként is olvasható, melynek ugyanakkor – a gyűjteménytörténeten keresztül – a látás, láttatás története van a homlokterében…. Mert amíg vannak fényképtárgyak, addig meríthető belőlük történeti ismeret azokról az emberekről, akik kigondolták, elkészítették, felhasználták és megőrizték őket.”
Lengyel Beatrix, a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársa úgy vélekedik a mini tárlaton bemutatott tárgyakról: „A fotókerámia – a porcelán, kőcserép, üveg felületébe égetéssel elhelyezett fotográfia – azon kevés fotográfiai technikák egyike, amely a tárgy elidegeníthetetlen részévé, s ezzel bizonyos értelemben háromdimenzióssá tette a fényképet. Olyan fényképtárgy jött létre így, amely sokkal kevésbé érzékeny a környezetére, mint az analóg fotográfia bármely más technikája, hiszen gyakorlatilag semmi nem veszélyezteti, csak az, ha eltörik a hordozó tárgy. A fotókerámia technikájának kidolgozása és gyakorlati művelése nézőpont kérdésévé tette, hogy minek tekintjük a megalkotott tárgyat: fényképnek vagy a tárgy formája és használata alapján fényképpel díszített tejes kancsónak, csészének, vázának etc. Ez a kettősség kezdettől fogva kíséri ezeket a fényképtárgyakat; kiállításokon, közgyűjteményekben, magántulajdonban: hol kerámiaként, máshol pedig fényképként néznek rá.”
Az 1832-ben Kolozsváron született Veress Ferenc fotográfus Ferenc a magyarországi fotókerámia-készítés legkiválóbb mestere volt, nevéhez számos fényképészeti eljárás feltalálása is fűződik. Monográfiaírója, Kincses Károly így foglalta össze munkásságának jelentőségét: „negyvenhat éven keresztül próbálta összeegyeztetni a hivatásos – pénzért fényképező – fotográfus szerepét az állandóan kísérletező, minden újat kipróbáló műkedvelőével. Magyarországi kortársai közül elsőként ismerte föl a fotográfia lényegi összefüggéseit, s egyedül próbálta megteremteni a fotográfia intézményi hátterét.”
Veress az 1855-ös párizsi világkiállításon látott először ilyen tárgyakat, majd az 1867-es párizsi világkiállításon a Lafon de Camarsac francia fényképész által kiállított fotóporcelánok keltették fel igazán az érdeklődését, melyet követően lázas kísérletezésbe fogott. Érdeklődését csak tetézte, amikor 1874-ben a herendi gyáralapító hatodik gyermeke, Fischer Vilmos Kolozsvárra költözött, s a Jókai utcában megnyitotta fehéráruüzletét és porcelánfestödéjét. Veress fényképeit egyszer kiégetett porcelánra vagy keménycserépre helyezte el, amelynek végső égetését is maga végezte. „E képek kitünő tisztaságuk és finomságuk mellett – ha el nem törnek – évezredekig megmaradnak. Ezeket felbontani vagy szinükben meghalaványítani nincs hatalmában sem a nap sugarának, sem 700º heves tűznek. A hol ilyenek vannak, az a város, az az országrész elsüllyedhet s évezrek mulva, ha ismét felszínre kerűl (pl. ásatás alkalmával) a pyrophotographia valamely épen maradt edényen vagy üvegen, akkor is oly élénk és tiszta maradt, mint amilyen akkor volt, midőn az égető kemenczéből kikerült.” – idézte a Fényképészeti Lapokban Joseph Lemling német fotográfust, fotótechnikai szakírót Veress Ferenc.
Első fotóporcelánjait 1876-ban a szegedi Országos Ipar- ás Terménykiállításon mutatta be. 1879-ben már több mint háromszáz, sikerrel készített darabja volt, amelyeket a székesfehérvári ipari vásáron ki is állított és amelyek díjban is részesültek. A kolozsvári iparkamara 1882-es jelentése alapján Veress Ferenc 1881-ben készített utoljára fotókerámiákat, feltehetően azért, mert vállalkozása anyagilag nem bizonyult sikeresnek.
Arra a kérdésre, hogy miért pont most mutatja be a Nemzeti Múzeum ezeket a tárgyakat, Lengyel Beatrix így válaszolt: „A nagysikerű ékszerkiállítás csodás darabjai után egy másik ugyancsak szépséges anyagot szerettünk volna bemutatni a látogatóknak a rendelkezésünkre álló kis térben. Maga a tárgyegyüttes a gyűjteményben nem olyan nagy, s még további kutatást igényel, ezért külön kiállításról nem gondolkodtunk, hanem a mini kiállítás formáját választottuk. Igy látogatóink már a belépéskor, várakozáskor találkozhatnak gyűjteményünk gazdagságával.”
Beatrix azokat a fotokerámiákat választotta ki a Történeti Fényképtár gyűjteményéből, amelyek Veress Ferenc ezirányú munkásságát részben a leglátványosabban reprezentálják, részben sokféleségüket is érzékeltetik. Különlegesség a gazdagon díszített dohánytartó edény, amelyen egy kislány két fényképe található, s az egyiken éppen fényképalbumot lapozgat. Egy másik vitrinben a két ugyancsak gazdagon díszített tálakon Tisza Kálmán miniszterelnök fiatalkori és Veress Ferenc apósának, Stein János kolozsvári könyvkiadónak és könyvkereskedőnek portréit láthatjuk. A harmadik vitrin kevésbé látványos, ám Rudolf trónörökös és menyasszonya, Stefánia belga királyi hercegnő portréiban, valamint a Bethlen család csészén elhelyezett csoportképét szemlélhetjük.
Felhasznált irodalom:
https://mnm.hu/hu/cikk/fenykeptargy
https://fidelio.hu/vizual/kincsek-kolozsvarrol-155650.html
