A Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulóját ünneplő Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia. című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban nem csupán a magyar tudomány múltját és intézményesülésének történetét tárja elénk, hanem arról is szól, hogy hogyan születik a tudás – és olykor a vers – a logika és kreativitás határán (a tárlatról mi is írtunk – a szerk.). Ennek egyik legmeglepőbb és leglenyűgözőbb darabja egy 17. századi versíró gép rekonstrukciója: Quirinus Kuhlmann fatörzsbe épített, tárcsás szerkezete, amely már évszázadokkal ezelőtt megelőlegezte azt, amit ma mesterséges intelligencia nyelvi modelljének nevezünk.
A gép a kombinatorikus költészet korai példája. A német misztikus költő és teológus, Kuhlmann célja nem kevesebb volt, mint az isteni rend nyelvi megidézése, méghozzá matematikai precizitással.
A nyelv, amelyet a líra médiumaként ismerünk, itt szinte programozható anyaggá válik, és kiderül, hogy a költészet és a számítás határa sokkal elmosódottabb, mint hinnénk.
A Kuhlmann-féle analóg versgenerátor öröksége tovább él a ChatGPT-ben és társaiban. Az OpenAI 2022-ben tette közzé a ChatGPT-t, amely villámgyorsan belopta magát a felhasználók mindennapjaiba, hiszen nemcsak kérdésekre válaszol, hanem esszéket, meséket, dalszövegeket és persze verseket is ír, számos nyelven, bármilyen stílusban.
A magyar nyelvű gépköltészet terén azonban nem az OpenAI volt az úttörő.
Az ambiciózus projekt során a szerző a GPT-2 nyelvi modellt tanította meg magyarul – saját kezűleg, saját géppel. Az adatbázist internetes magyar nyelvű forrásokból állította össze: a Wikipédiától az Index archívumán át egészen a poet.hu-ig. A tanító adatok műfaji prefixszel való ellátása lehetővé tette, hogy a modell különbséget tegyen líra és próza között, a verseket pedig egy öreg Mac Prón generálta, napi több száz példányban. Ezekből válogatta ki azokat, amelyek végül kötetbe kerültek.
Az Újmagyar Gép egyik legérdekesebb aspektusa, hogy miközben maga is algoritmikus, gépi költészet, mégsem mentes az emberi kreativitástól. Menyhei szerepe nem ért véget a modell betanításánál, hiszen ő volt a válogató, szerkesztő és értelmező is. A gép tanult, fejlődött, egyre jobb verseket írt, képes lett megadott kulcsszavakból vagy sorindítókból alkotni, sőt különféle stílusokat is imitálni: 19. századi lírát vagy rockpunk dalszöveget. Az így keletkezett új nyelvet – amely néha hibás, de egyedi – Menyhei újmagyarnak nevezte el.
A ma elérhető versgenerátorok – mint a Szonettgenerátor, a Versről versre vagy a szándékosan értelmetlen költeményeket előállító Vogon költészet – is jól mutatják, hogy a költészetben már az algoritmusok is ihletforrássá válhatnak. A 17. századi Kuhlmann-versíró géptől az Újmagyar Gépen át a mai nagy nyelvi modellekig ívelő fejlődés során egyre inkább előtérbe kerül a költő és a gép közös alkotása. Ezek a szövegek nemcsak új műfaji lehetőségeket teremtenek, hanem új kérdéseket is felvetnek: mit nevezünk valódi műnek, és hol húzódik a határ az emberi kreativitás és a mesterséges, gépi asszisztencia között?
A Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia. című kiállítás október 26-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.
