Révai Ilka 20. századi avantgárd fotográfusnő neve a köztudatban mindössze az egyik leginkább ikonikus Kassák-portré készítőjeként élte túl az évtizedeket, de életéről, személyiségéről, pályaválasztásáról, életének színtereiről, családi körülményeiről még a fotótörténetben sem voltak fellelhető adatok. Egészen mostanáig. A Kassák Múzeum Hiányzó tekintet című kiállítása ezt a szinte teljes egészében eltűnt, de mindenképpen figyelemre érdemes életutat és munkásságot tárja fel. Emellett arra is választ ad, milyen lehetőségek álltak rendelkezésükre a megélhetésükért, művészi kiteljesedésükért és az önkifejezés ily módon való kereséséért küzdő nőknek a 20. század első évtizedeiben.
A kurátorok által csak szövetfalnak nevezett kiállítási egységben az életével ismerkedhetünk meg, amely a kétéves, több országban is zajló kutatómunka eredményeként kerülhetett a látogatók elé. Az alkotók a küzdelmekkel és kihívásokkal tarkított életút fontosabb eseményeit ragadták ki. Megtudhatjuk hol született, kik voltak a szülei, hova járt iskolába, majd a reményteljesnek induló, ám tragédiába torkolló házasságától elindulva, a németországi tanulmányokon, a Meranban és Párizsban töltött prosperáló éveken, az 1919-es nagyszabású kiállításán és letartóztatásán át egészen az első, majd a második világháború megpróbáltatásáig és végül a Dohány utcai gettóig követhetjük a sorsát.
Az életmű elszóródott töredékei a világ több pontjáról érkeztek és álltak össze egységgé. Cserba Júlia, a kiállítás egyik kurátora régóta Párizsban él, s három évtizede Franciaországban élő magyar művészekkel foglalkozik, több kutatása és könyve is megjelent már e témában. Aprólékos, főként a francia forrásokra irányuló kutatómunkája, valamint a már korábban megjelent Magyar származású fotográfusok Franciaországban című könyve nagyon sokat hozzátett a kiállítás anyagához. A második szál Botár Olivér, Torontóban élő Moholy-Nagy László-kutató volt, aki lelkesen kezdeményezte a tárlat életre hívását, mivel Moholy-Nagy életművének kutatása során többször is találkozott Révai Ilka munkásságával. Az életműben tátongó hiányok feltöltésében E. Csorba Csilla fotótörténész, a tárlat másik kurátora is kutatómunkával vett részt, ő már több könyvet írt magyar fotográfusnőkről.
A tárlat életutat feltáró részét igen gazdag dokumentációval színesítették a kurátorok, melyek a szövegekkel együtt nemcsak a lexikális ismereteket bővítik, de a kor hangulatába is betekintést engednek. Korabeli hirdetések, látképek, reklámgrafikák, képeslapok, fotók, többek között Klösz György csodálatos képei segítenek abban, hogy a látogatónak hiteles és élvezetes időutazásban lehessen része. „Apró és elszórt információmorzsákból tettük össze mindazt, amit ma be tudunk mutatni: újságcikkekből, kiállítási katalógusokból, levéltári dokumentumokból, népszámlálási adatokból, korabeli hivatalos távbeszélő- és szakmai jegyzékekből is dolgoztunk” – mesélte Sasvári Edit, a kutatómunkát a múzeum részéről összefogó munkatárs.
A kiállítás második, belső termében az eredeti műveket lehet megtekinteni tematikus egységekbe rendezve. Elsőként a portréival, legfőképp azok jellegzetességeivel ismerkedhetünk meg. A 20. század első évtizedeiben forrongott a magyar szellemi élet minden területe, mely a fotóművészetre, s leginkább a portréfényképezésre is hatott. A hazai fotográfusok jeles német műhelyekben szereztek tapasztalatot, ahogyan Révai Ilka is a német iskola realista portréfényképezés stílusát és a festői hatások elérésének technikáit sajátította el. Művészi felfogása az volt, hogy monokróm háttér előtt, pózok nélkül, egyszerű beállításokkal a jellemet, az embert ábrázolja. Közel ment a modelljeihez, szűkebb képkivágásokat alkalmazott, és az arcra, fejre fókuszált. Nem a tekintetre, hanem a beállítások szokatlanságára helyezte a hangsúlyt. Sasvári Edit így magyarázta: „Ezek a képek valójában szembemennek a klasszikus portré szabályaival. Egyfajta szellemi tablók, melyek a gondolkodó embert ábrázolják, aki épp valamilyen munkába, szövegbe, olvasmányba merül. Valójában antiportrék, mégis hihetetlenül gazdag rétegeket fejtenek fel modelljeikről.”
Ilka az első világháború után visszatelepült Budapestre, ahol megismerkedett Kassákkal, a Ma avantgárd körével, valamint a baloldali értelmiség jeles tagjaival. A múzeum gyűjteményében őrzött 1917-es Kassák-sorozatból is falakra kerültek jellemző darabok, melyeket ő készített. Ezekkel az új szemléletű fotókkal formálta meg azt az emblematikus Kassák-imázst, amelyet ma is azonosítunk vele: „A beállítással, a fények, a tónusok játékával Kassák karakterének olyasfajta megragadására törekedett, amivel kevésbé a személyes vonásait emelte ki, mint inkább azt, amit személye a társadalmi térben szimbolizált: a merész lapszerkesztőt, az újító irodalmárt, a mozgalomszervezőt” – olvasható a tablókon. Ezek mellett láthatóak még képek a Kassák család több tagjáról is, a költő édesanyjáról, Istenes Erzsébetről, élettársáról és egyben munkatársáról, Simon Jolánról, ahogyan a Ma csoport több tagjáról is.
A fotográfusnő 1919-ben ismét korszakalkotó módon mutatkozott be: nagyszabású, demonstratív fényképportré-kiállítást szervezett az addig összegyűlt munkáiból, mely korántsem volt megszokott a korban. A kiválasztott több mint 200 felvételen a korszak progresszív értelmiségét, művészeit ábrázoló fotókat, gyermek- és családi képeket, önarcképeket, műtárgyfotókat, valamint a lányáról, Révai Éváról készült aktokat állított ki, melyekből a tárlat is bemutat néhányat. Kiállítása Pár szó akarásaimról címmel ellátott katalógusában jól megragadja ars poeticáját: „…egyszerüen az embert megjelenésében igyekeztem megfogni, ahogyan azt a psychéje kivetíti; hogy így tanuságot tévő eleven szóként hirdesse az embert. A czél: megszerettetni – az EMBERT az emberrel!”
Révai Ilka élete töredékeinek felkutatása közben nem várt módon egyetlen lánya, Révai Éva sorsa is feltárult a kutatók előtt, akinek a munkássága éppolyan számottevő, mint édesanyjáé. Éva sok-sok várakozás után született meg 1905-ben, anya és lánya között a kezdetektől nagyon erős kötelék szövődött. Éva a Jaschik Álmos vezette progresszív szellemű iparművészeti magániskolát végezte el, ahol olyan, nemzetközi viszonylatban is magas színvonalú alapokat kapott, hogy komoly karriert tudott csinálni a francia fővárosban, ahová 1925-ben költözött ki. „A párizsi időszakról eleinte szinte semmit nem tudtunk, de egy párizsi archívumban, a Médiathèque du patrimoine et de la photographie-ban több, szerencsés módon fennmaradt André Kertész-fényképet találtunk, melyekből képet kaphatunk az életükről, a miliőről, a lakásukról és a hozzájuk vendégeskedni járó emberekről. Párizsi otthonuk a művészek, írók, magyar emigránsok és diákok találkozóhelye is volt” – fűzte hozzá Edit.
Révai Éva nemzetközileg is elismert iparművész lett, a párizsi divatvilág keresett divatékszerésze. Tehetsége, kreativitása és egyénisége olyan neves divattervezőket is levett a lábáról, mint Paul Poiret. Mi is megtekinthetjük azt az akváriumba helyezett művirág-kompozícióját, mely a világhírű tervező egyik divatbemutatójának fő díszítőeleme volt. Később olyan tekintélyes divatházaknak is dolgozott, mint a Worth, a Coco Chanel, Christian Dior vagy a Maison Carven. Nagyon sokat cikkeztek a munkáikról, Kajdi Csaba gyűjteményében az óriási kuriózumnak számító, eredeti ékszereken kívül nagyon komoly német, olasz, francia, amerikai és persze magyar sajtóanyagot találtunk, mesélte Edit. „Ezek az ékszerek nemcsak önmagukban különlegesek, forradalmian újszerűek, de egyben a modern nőt is megjelenítik. Érzékletesen mutatnak rá az érték újszerű fogalmára, demokratikus elfogadására, ami nem a nemes anyag használatára, hanem a kreativitásra épül.” A termekben elhelyezett vitrinben többet is megcsodálhatunk Révai Éva által tervezett és kivitelezett nyakláncok, karperecek, övek és kitűzők közül. Révai Ilka a megélhetését ebben az időszakban lányához hasonlóan ugyancsak iparművészeti tárgyak készítéséből biztosította, sok közös munkájuk és kiállításuk is volt.
A második világháború kitörésekor Révai Ilka jóhiszemű családi javaslatra visszaköltözött Magyarországra, mely lépés zsidó származása miatt súlyos következménnyel járt. Utolsó ismert lakhelye a budapesti gettó, ahol élete tragikus véget ért. Erről tanúskodik az a korabeli irat, mely a pesti gettó dohánykerti tömegsírjaiban 1945. február 3-án eltemetett több mint 2000 halottat listázza, melynek 25. helyén ez a név áll: özv. Révai Oszkárné 62 év.
A tárlat egy kortárs, KissPál Szabolcs A párizsi lelet című konceptuális munkájával búcsúzik, mely egy elsüllyedt életmű elképzelt folytatásáról alkotott fikció. Pályája lehetséges alakulását tapogatja le, mely fiktív és eredeti tárgyakat, valamit egy, a harmincas évek stílusában elkészült és installált fotogramsorozatot tartalmaz. A Kassák Múzeum kiállítása igazi kuriózum, ritka kézművesmunka, mely nem harsogó eszközökkel szeretné a látogató figyelmét megragadni, hanem aprólékos, mérnöki precizitással végzett kutatómunka eredményével, mellyel sikerült egy 20. századi fotográfusnő küzdelmekkel és drámákkal sújtott életét s fájóan rövid, de a magyar fotográfia szempontjából jelentős életművét szerethetően és befogadhatóan rekonstruálni.
A kiállítás 2025. június 1-ig látogatható a Kassák Múzeumban. Április 16-án, szerdán 18 órától Kajdi Csaba (alias Cyla) és Barki Gergely művészettörténész tart közös tárlatvezetést, április 30-án szerdán 18 órától pedig a kiállítás Franciaországban élő kurátora, Cserba Júlia kalauzolja az érdeklődőket.
További információ: Címlap | Kassák
