A 18-19. század fordulója körül vagy fél évszázadon át dúlt egy igen komoly „földtudományos háborúság” a vulkanisták (plutonisták) és a neptunisták között. A két tábor hívei közül a neptunisták ugyan nem tagadhatták a tűzhányók létezését, de a vulkanizmust elszigetelt jelenségnek tartották, és leginkább a föld alatti széntelepek égéséből származtatták. Ennek megfelelően lényegében valamennyi kőzetről úgy gondolták, hogy a tengerekben keletkezett. Így üledékes eredetűnek tartották a bazaltot is, a freibergi Bányászati Akadémia tekintélyes professzora, Abraham Gottlob Werner véleménye alapján. Werner egy németországi lelőhelyről (Scheibenberg) a vízszintesen rétegzett agyagra, homokra és homokkőre látszólag folyamatos átmenettel rátelepülő bazaltot írt le, amiből a kőzet üledékes eredetére következtetett.
A vulkanisták ezzel szemben helyesen állapították meg a ma is vulkáni képződményként besorolt kőzet legtöbbjének eredetét, és azt, hogy a tűzhányókon keresztül a Föld belső hője által megolvasztott anyag jut a felszínre. E belső hő eredetére persze még nem tudtak megfelelő magyarázatot adni. A plutonizmus vezéralakja a skót James Hutton volt, aki a gránit magmás eredetét is felismerte. A mélységi magmás kőzeteket egyébként még az olyan lelkes vulkanisták, mint a pozsonyi születésű Johann Ehrenreich von Fichtel is gyakorta üledékes kőzeteknek tartották.
A történelmi Magyarország és Erdély – számos vulkáni eredetű hegysége révén – a hosszú évtizedekig zajló vulkanista–neptunista tudományos háborúság népszerű hadszíntere volt. Az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa, Papp Gábor tanulmányának második fele a földtudományokkal is foglalkozó régi magyarországi természetbúvároknak a vulkanista–neptunista vitában elfoglalt álláspontját mutatja be, amely itt érhető el angol nyelven.
Még több érdekesség a vulkanista–neptunista vitáról az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum blogján olvasható.
