A Visegrádi Palotajátékok idejére a Dunakanyarban elterülő város kirakhatná a megtelt táblát. Nem csoda, hogy már szombat délelőtt alig találok parkolóhelyet, hiszen a háromnapos hétvégén 15-20 ezren fordulnak meg az alig 1800 lelket számláló történelmi városban. A körülményes parkolás miatt tízperces késéssel érkezem a királyi palota díszlépcsőjéhez, és ez azt jelenti, hogy Zsigmond uralkodásánál veszem fel a fonalat, aki Budára helyezte át a székhelyét, hátrahagyva az I. Károly, majd fia, Nagy Lajos által épített és fokozatosan bővített palotát. – Tulajdonképpen nem is Mátyás király, hanem Nagy Lajos nevét kellene viselnie ennek a múzeumnak – jegyzi meg kedélyesen középkori viseletbe öltözött idegenvezetőnk, Buzás Gergely régész-művészettörténész, aki a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumát igazgatja.
Azért nincs itt nagy tévedés, hiszen a palota átépítése és újabb virágkora Mátyás uralkodásának második felére tehető, de hogy saját korában az építtetését is az ő nevéhez kapcsolták, abban krónikásainak is komoly szerepük volt. De még egy pillanatra vissza Zsigmondhoz: bár ő is tevékenyen részt vett a palota bővítésében, a királyi székhely Budára költöztetése után Visegrád egy halódó kisváros képét mutatta, hiszen a királyi udvarral együtt vándoroltak a kereskedők, iparosok.
Buzás Gergely vezetésével elindulunk a lépcsősortól az első terembe, a borospincébe. – Látom, némi csalódást okoztam, hogy borral teli fahordók helyett csak mindenféle köveket látnak, de higgyék el, hogy a kövek is részegítően tudnak hatni – jegyzi meg, majd hozzáteszi: itt állnak előttünk Mátyás király palotájának legfőbb díszei.
A Mátyás neve mellett állandósult eposzi jelző, az igazságos javarészt az utókor állásfoglalása, ahogyan a történész elmeséli: saját kortársai nem kedvelték túlzottan a királyt. – Mátyás fiatal korában meglehetősen harcias uralkodó volt. Hunyadi János fiaként kemény feladatot örökölt az apjától, hiszen nem csak a törököktől kellett megvédenie az országot, de bizony más szomszédos államok uralkodói is számot tartottak a magyar trónra. Mátyás arról híresült el, hogy olyan király, aki minden szomszédjával összeveszik, mindenkivel háborúzik; Európa-szerte nyughatatlan és elviselhetetlen fráternek tartották – summázza. E tekintetben komoly változást hozott, amikor feleségül vette Aragóniai Beatrixot. A 18 évesen már szinte vénlánynak számító nápolyi királylány nem minősült jó partinak, éppen ezért tökéletesen megfelelt a régóta feleség után kajtató, ám hasonlóan „foltos pedigrével” rendelkező magyar uralkodónak. Beatrixszal együtt pedig jöttek a változások: itáliai krónikások, művészek, mesterek.
– A háború a világ legdrágább dolga. El lehet vele érni politikai célokat, de tiszteletet és megbecsülést nem lehet harci győzelmek révén kivívni. Beatrix erre Itáliából sokkal jobb módszereket ismert: a kultúra és a művészet támogatását. Az itáliai fejedelmek már régen gyakorolták azt a szokást, hogy művelt tudósokat, művészeket, írókat, humanistákat gyűjtöttek maguk köré, akik aztán az egész világon elterjesztették, hogy micsoda nagyszerű és kegyes az ő uralkodójuk. Beatrix ezt tette a magyar udvarban, Mátyás pedig lelkesen részt vett benne. Innen datálható az a hírverés, amely máig a Mátyás király-legendák alapját adja. Európában mindenki arra emlékszik, hogy volt egy király, aki európai könyvtárat hozott létre, aki gyönyörű palotákat emelt, aki itáliai reneszánsz művészeket hívott az udvarába, vagy kiváló, németalföldi muzsikusokat – fogalmaz a történész, akinek lelkesedése a „kövek” iránt idővel ránk is átragad, a harminc-negyven fős csoporttal ámulva csodáljuk a feltárt maradványokat és a rekonstruált palotarészt.
Buzás Gergely megjegyzi, hogy Mátyás jól értett ahhoz, hogy – a kimerülő arany- és ezüstbányák miatt – megcsappant állami bevételek dacára látványos építkezéseket folytasson. – Mindig is nagyon gyakorlatiasan gondolkodó uralkodó volt. Nem eszközölt alapvető változtatásokat a főleg vadászatok alkalmával használt visegrádi palotában, hanem kicserélte Nagy Lajos építményén az összes címert és feliratot, majd a kiváló humanistáival elkezdte terjeszteni, hogy mindazt, amit Visegrádon látnak, ő építtette.
A palota rekonstruált és feltárt része lenyűgöző: a késő gótikus stílus és az akkoriban Európa-szerte újdonságnak ható reneszánsz stílus különleges egyvelegét adja, ami nem csoda, hiszen egyes részeit például a szomszédban álló ferences kolostor egyik szerzetese tervezte, más elemei azonban egy Itáliában tanult mester, Giovanni Dalmata keze munkáját dicsérik. Ilyen például a díszudvaron álló vörösmárvány Herkules-kút, amelyben a gyermek Herkules igyekszik legyűrni a lernéi Hüdrát. Mint Buzás Gergelytől megtudjuk, Mátyás előszeretettel állította párhuzamba saját pályáját a római mitológia istenével, hiszen a nemesi származású hadvezér, Hunyadi fia választás útján, saját erőből lett királlyá, ahogyan Herkules sem istennek született. A kúton birkózó gyermekalak pedig az utódjaként kijelölt, törvénytelen fiát, Corvin Jánost szimbolizálhatta. A palota érdekessége, hogy az egyik teremben láthatjuk a kút fellelt darabjait, az udvaron pedig az azok alapján készült rekonstrukciót, amely érzékletesen idézi meg a palota hajdanvolt pompáját.
A palotajátékok idejére az épület megtelik a kor mindennapjait megidéző, hagyományőrző csapatokkal. Mi is kipróbálhatunk különböző, akkoriban arisztokrata körökben elterjedt kencéket – mondjuk az arzénosat akkor se kenném magamra, ha igaz, amit az udvarhölgynek öltözött fiatal nő állít: ahová kerül, ott soha többé nem nő szőr. Ki lehet próbálni a korszak népszerű társasjátékait: a sakktól a kockázáson és malmon át a számunkra ismeretlen mulatságokig. És ami fontos: az itt rendelkezésünkre álló szerencsejátékokon mindenki nyer. Lehet szőni, fonni – ezt bizonyára árnyaltabban is el tudnám mondani, ha sokáig időztem volna a hölgyeknél, mert korántsem egyszerű kötésről volt szó.
Mátyás kétségkívül jó ízléssel és kiváló érzékkel formálta saját képére a palotát, s körültekintésre vall, hogy a borospincéből közvetlen csigalépcső vezetett a királyi termekbe. Ha pedig hihetünk Oláh Miklós feljegyzéseinek, akkor komolyabb diadalok után még a kutakból is vörös- vagy fehérbor folyt. A királyi rózsakertben és a palotakertben lehetőségünk van végignézni egy fegyveres bemutatót, bár be kell vallanom, hogy itt egy idő után elvesztettem a fonalat, és sokkal inkább a hegyoldalban futó várfalak látványa nyűgözött le, és a palota feltárásának különös története járt a fejemben.
Gondolják el, hogy akad egy elhivatott – megszállott – régész, aki az 1940-es években a számára apja munkáiról oly ismerős környéken kutakodik. Elkezd ásni egyik ismerőse zárt gyümölcsösében, és szilveszter napján – hogy miért akkor, rejtély – egy falszakaszra bukkan. Eleinte alig akad, aki elhiszi neki, hogy a leírásokból ismert, de a századok során széthordott és enyészeté lett egykori palota romjaira talált rá. Ám ő addig dolgozik, míg rá nem lel a többszintes épület belső udvarára és a már említett Herkules-kút romjaira. Schulek János neve azóta szorosan összekapcsolódott a szenzációs lelettel, amelynek alapos feltárására és helyreállítására még évtizedeket kellett várni. A szakemberek pedig most is várnak: a jelenleg látható rész mindössze negyede az eredeti épületegyüttesnek, ezek feltárásához és helyreállításához pedig további forrásokra lenne szükség. Hasonlóan elhivatott szakemberek most is akadnak – közéjük tartozik idegenvezetőnk is, aki Szőke Mátyással közösen indította újra a feltárási munkálatokat az 1980-as években.
A hadi bemutató után még elsétálok a lovagi tornák felé, és végigjárom az ízléses és színvonalas vásári standokat, majd örömmel konstatálom, hogy az idén negyvenéves fesztivál rengeteget fejlődött azóta, hogy huszonévvel ezelőtt diákként magam is itt dolgoztam.
Fotó: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu
