Éles Balázs természet és madarak iránti vonzalma már gyermekkorában megmutatkozott, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madarász suli foglalkozásán, ahol Zsoldos Árpád ornitológus szárnyai alatt szívta magába azt a máig ható érdeklődését és szenvedélyét, mely ezt a fotókiállítást is ihlette. A múzeumban megtartott családias hangulatú megnyitó ünnepségen a régi barát, Zsoldos Árpád elmesélte, hogy ezeken a szakkörökön gyakran járták a természetet a gyerekekkel, táboroztak, terepfoglalkozásokat tartottak, melyek egyik fénypontja volt, amikor egy-egy darab vagy netán egy ragadozómadár végzetes támadása, úgynevezett „tépés” után nagy kupac madártollat találtak. Arra a kérdésre, hogy miért örültek a természetszerető gyerekek a madár halálát jelző nyomoknak, elárulta a választ: „Mert tudták, hogy a természet törvényszerűségei miatt vesztette életét az adott madár. Természetesnek találták, hogy egy élőlény elpusztult, egy másik viszont jól lakott, és a fiókáit is fel tudta nevelni. Ám azok az állatok, amelyek itt a fotókon szerepelnek, nem természetesen módon haltak meg, az ő halálukról mi, emberek tehetünk.”
A tény ugyanis sajnos igaz: közutak, üvegfelületek és elektromos vezetékek világszerte élőlények millióinak életét követelik, nap mint nap, szinte észrevétlenül. Éles Balázs alkotásaiban ezeknek az értelmetlenül elpusztult állatoknak az emlékét örökíti meg a jelen és a jövő számára, még mielőtt testük végérvényesen eltűnne. Célja azonban nem csupán egy rendhagyó és megérintő vizuális élmény átadása, hanem az is, hogy felhívja az ember figyelmét az általa létrehozott mesterséges környezet állatvilágra gyakorolt kegyetlen hatására, és tudatosítson egy létező és egyre inkább sürgető társadalmi problémát.
Munkamódszere teljesen egyedi: digitális technológia helyett egy nagyformátumú fakamerát és papírnegatívot használt, így hozva létre az elgondolkodtató képeket a mozdulatlanságról, az elmúlásról és a felelősségünkről. A kiállítás címe, az átmenet, arra a folyamatra utal, amely az állatok halála és képpé válása között megy végbe. „Az alkotói munka során az elpusztult állatok tetemeit begyűjtöm, majd a műterembe viszem. Itt egy hosszú, többórás beállítási és előkészítési folyamat veszi kezdetét, amelynek végén a mozdulatlan testek monokróm lenyomata a fotópapírra kerül. Számomra a csendes, meditatív előkészület legalább olyan fontos, mint a képek beexponálása. A teljes procedúra egyfajta rituális aktus, ahol az előkészítés és a részletek iránti figyelem a tiszteletadás egyik formája” – olvasható a kiállítást bevezető tablón.
A bemutatott képekhez közelíthetünk más módon, a tárlatot befogadó kiállítóhely jellege felől is, melyre a megnyitó másik felszólalója, Pfisztner Balázs hívta fel a figyelmet: „A Természettudományi Múzeum nem szokványos művészeti kiállítóhely, nem a művészet múzsáinak lakhelye. Nevéből fakadóan a természet tanulmányozásának eredményeit bemutató, ismertető, oktató, nevelő és képző intézmény, amely egy sajátos tudásanyag feldolgozását, rendszerezését, elemzését végzi. Az itt kiállított dolgok elsősorban a megismerést szolgálják a szemléltetésen keresztül. Balázs képei azt is lehetővé teszik, hogy ezeknek a már nem élő lényeknek a képét, a látványát tanulmányozzuk, megfigyeljük testük bizonyos aspektusait, a tollazat mintázatát, a szőrzet részleteit, a testrészek egyediségét, morfológiai sajátosságait. A technikának köszönhetően és abból fakadóan pedig biztosak lehetünk a látvány igazságában és helyességében.”
A kiállítás 2025. június 6. és szeptember 30. között tekinthető meg az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeumban.
Fotók: Jámbor Emese/MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum
