A sárospataki vár sokszínű kulturális múltja és gazdag természeti szépségei adta vidéki légkörben alkothattak együtt híres képzőművészek, irodalmárok, zenészek, zeneszerzők, művészettörténészek, színészek. A művészotthon ideális lehetőséget nyújtott a zavartalan munkára és az üdítő pihenésre.
Az alkotóotthon létrehozásában nagy szerepet töltött be Rácz István – a későbbi neves fotóművész és műfordító –, aki finn feleségével érkezett Sárospatakra a Református Kollégium meghívására. Miután ugyanis Windischgrӓtz Lajos herceg, a sárospataki Rákóczi-vár utolsó nagybirtokosa 1944 őszén családjával együtt külföldre távozott, a várkastély a magyar állam tulajdonába került. Ekkor merült fel a kérdés, hogy mi legyen a Rákóczi-kastély és a park sorsa. Végül a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium határozata kimondta, hogy „adassék a vár a nép érdekeit szolgáló tudás házának; létesítsenek benne Népfőiskolát, Múzeumot, valamint Írók és Képzőművészek Alkotóotthonát”. Az akkori Református Kollégium szervezte meg a három intézmény működését. Az intézmény vezetése Rácz Istvánt bízta meg a feladattal, aki 1946-ban finn mintára létrehozta a Népfőiskolát, majd megalapította a művészotthont, és szerepet vállalt a múzeum alapjainak lerakásánál is.
Az első időszakban, 1947–48 között a Sub Rosa termet és az ahhoz csatlakozó két helyiséget használták a művészotthon vendégeinek és a népfőiskola előadóinak elszállásolására. Alkalmanként három-négy vendéget fogadtak itt, akik néhány hétig tartózkodtak a várban. Az elsők között meghívott művészek festményeiből többet őriz a múzeum képzőművészeti gyűjteménye, például Barcsay Jenő Őszi táj című olajfestményét, Szentiványi Lajos Cannesi táj című pasztellképét, Gadányi Jenő Virágcsendélet című olajfestményét vagy épp Molnár C. Pál Levétel a keresztről című olajfestményét és fametszeteit.
Rácz István 1948-ban már kiállítást rendezett az alkotóktól letétbe kapott munkákból. 1949-től már csak a múzeum és az alkotóotthon működött a vár falai között, utóbbi minden olyan helyiséget megkapott, amelyekre a múzeum nem tartott igényt; így az alkotóház egészen 1959-ig a Lorántffy-szárnyban folytatta tevékenységét.
A művészotthonban készült alkotásokból számos tárlatot rendeztek már Sárospatakon, a Rákóczi Múzeumban. Az első tárlat megnyitására 1955-ben került sor. A budapesti Magyar Képzőművészeti Kiállítás sorozaton 1950-től szerepeltek a sárospataki alkotóotthonban készült grafikák, festmények és szobrok. A múzeum képzőművészeti gyűjteményében megtalálható, művészotthonban készített alkotások a „várbeli művészvilágba” engednek bepillantást. Megtalálhatjuk ezek között az itt alkotó zeneszerzők, irodalmárok, képzőművészek portréit, de emellett sárospataki látképek és várábrázolások is nagy számban előfordulnak. A nemrégen megnyílt kamarakiállítás ez utóbbiakból tár a látogatók elé egy válogatást. A kiállított művek is azt bizonyítják, hogy a táj szépségei minden művészt eltérő módon ragadtak magukkal: a mondanivaló és annak megnyilatkozási formája a művészek egyéni élményei és lelki beállítottsága szerint más és más. Ugyanazt a témát eltérő technikával és aspektusból jelenítik meg. Egri Viktor ceruzarajzai a karikaturista szemével mutatják be a Vörös-tornyot és az éppen útjára induló múzeum egykori, első igazgatóját, Bakó Ferencet. Szilágyi Ilona krétával készült alkotása egyedi színvilágával teszi sejtelmessé a kastély épületét. Szentgyörgyi Kornél akvarellje a természet és a vár harmonikus egységét tárja elénk. Zugor Sándor olajfestménye, szintén egy más nézőpontból, újfajta érzelmi színezettel mutatja be a kastélyt és a kertet.
Amellett, hogy a művészotthon lehetőséget adott a művészeknek a vidék felfedezésére, az alkotásra és az üdítő pihenésre, arra is mód nyílt, hogy a vidéki emberek megismerkedhessenek az alkotókkal, így a művészotthon közvetetten hozzájárult Sárospatak és környéke művelődéséhez is.
Fotók: MNMKKK MNM RÁkóczi Múzeuma
