Ha visszautaznánk az időben és ellátogatnánk a korabeli fejedelemségbe, milyen gazdasági életet tapasztalnánk ott?
Az Erdélyi Fejedelemség egy jelentős gazdasággal és politikai hatalommal rendelkező, erős ország volt. A vesztes mohácsi csata után jött létre, a kettős királyválasztást és az ország három részre szakadását követően. Északon megalakul a Habsburg-uralom alatti Magyar Királyság, középen a török hódoltság, keleten és Erdélyben pedig az Erdélyi Fejedelemség. A hódoltságban nem folyt pénzverés, a másik két utódállamban viszont a középkori hagyományokra alapulva folytatódott. A közel másfél évszázados erdélyi pénzverés II. Jánostól és a Báthoryaktól, Bethlen Gáboron és a Rákóczi fejedelmeken át egészen az utolsó fejedelem, Apafi Mihály 1690-ben bekövetkezett haláláig a magyar pénztörténet kiemelt időszakának számít. Területén 14 verde működött, egyesek, például a marosvásárhelyi csak pár évig, de Gyulafehérváron, Kolozsváron vagy épp Szebenben a 150 év alatt végig zajlott a pénzverés. Az ország, amelynek természetesen voltak jobb és rosszabb periódusai, mind nemesfémekben, mind egyéb természeti kincsekben meglehetősen gazdag volt. Épp ezért amikor az aktuális fejedelem éppen helyes gazdaságpolitikát folytatott (és rendesen fizette a törököknek az adót, ilyen volt például Bethlen Gábor időszaka), az ország virágzott, telt bőven reprezentációra, építkezésekre, sőt még a határokon átívelő háborúk finanszírozására is.
Milyen pénzeik voltak, és ezek közül melyek lesznek láthatóak a kiállításban?
Az erdélyi pénzverés a középkori magyar gyökerekből nőtt ki, és jellegét árnyalta az ország földrajzi helyzete, a szomszédos országokkal való kereskedelmi, politikai és kulturális kapcsolata. Az országban többféle pénzt használtak: egyrészt különféle méretű ezüsttallérokat, másrészt nagy értékű aranydukátokat, melyeknek léteztek hányadosaik és többszöröseik is. A legnagyobb értékű pénzeket az utolsó „nemzeti” erdélyi fejedelem, Apafi Mihály korában verték, neki ismertek ötvenszeres és százszoros súlyú dukátjai is. Az 1677-ben vert ötvenszeres dukátot, amelyből csupán ez az egy példány létezik a világon, elkészültének kereken háromszázadik évfordulóján, 1977-ben szerezte meg a Magyar Nemzeti Múzeum Svájcból, 250 ezer svájci frank értékben. A kis értékű aprópénzek verése nem volt jellemző az Erdélyi Fejedelemségre, ezek (denár, garas, poltura, dutka stb.) helyett főleg külföldi, magyarországi, lengyel és különféle német fizetőeszközöket használtak. Kedveltek voltak még a megszokott kerek formától eltérő alakú pénzek, a négy- és hatszögű úgynevezett csegelyek, és a csillag és félhold alakú, valamit hatszögű veretek. Ez utóbbiakat nem a pénzforgalom számára készítették, hanem reprezentációs célból: azokkal más uralkodókat ajándékoztak meg, esetleg kitüntetésként adták át az arra érdemeseknek. Ezek mindegyikét megtekinthetik majd a látogatóink, sőt, több különlegességgel is készülünk. Olyan pénzeket is bemutatunk, melyekből mindössze egyetlen darab van a világon! A műtárgyak között található például egy olyan, a világon egyedülálló tízdukátos, melyet utólag ékszerré alakítottak, zománcozták, fület tettek rá, és körben igazgyöngyökkel díszítették. Igazi kuriózum! De unikális az a II. Rákóczi György fejedelem által veretett hosszúkás ezüstlap is, amelyen öt tallér és nyolc denár éremképe látszik, de ugyanilyen egyedülálló Apafi Mihály csillag és félhold alakú dukátcsegelye. A fejedelmi verdékben a legősibb pénzverési módszert, a kalapácsos kézi verést alkalmazták, ezért az általuk használt verőtövekből is megmutatunk jó néhány darabot.
Miért számít ennyire különlegesnek ez a leletanyag?
Erdély nagyon gazdag természeti kincsekben, a sóbányászat mellett mindig is kiemelkedő szerepet játszott az arany- és ezüstbányászat is. A terület nemesércekben való gazdagsága az ókor óta közismert volt, már Hérodotosz is megemlékezik a Maros folyó mentén élő „agathürszoszok” aranyáról. Az Erdélyi Fejedelemségben nagyon sok pénzt vertek, de ezek nagy része elment a háborúkra, valamint a török uralkodónak fizetett adókra, kenőpénzekre, akik viszont a kapott pénzeket nem tartották meg, hanem beolvasztották és saját érméket vertek belőlük. Ezért nagyon kevés maradt meg belőlük. Az árveréseken ma a legdrágábban eladott pénzek legtöbbször erdélyiek, az áruk 100-200 ezertől egészen egy-két millió euróra is rúghat darabonként. A különlegességüket egyébként nemcsak a ritkaságuk, hanem a szépségük is adja. Míg a Magyar Királyságban professzionális vésnökök dolgoztak, apáról fiára szállt a szaktudás, addig Erdélyben a pénzeket ötvösök készítették, ezért bájosan amatőr munkáknak számítanak. Az érem vésése során kevésbé az arc megmunkálására, sokkal inkább arra helyezték a hangsúlyt, hogy a címert, illetve az uralkodó ruházatát, páncélját, szablyáját, buzogányát minél hitelesebben, a valósággal megegyezően ábrázolják.
Pedig fontos volt az arc, hiszen az uralkodó arcképét ebben az időben a legtöbben csak a pénzeken láthatták.
Valóban, Erdélyben a 16-17. században még viszonylag ritkán készültek a fejedelmekről festmények, metszetek, rajzok, tehát az uralkodó arcát, vonásait a legtöbb ember a pénzekről ismerhette meg. Mivel a hatalomra kerülésüket követően általában új, saját érméket verettek a fejedelmek, ezek a tárgyak az uralkodói arcképek ikonográfiájának első hivatalos portréiként is jellemezhetőek. Több olyan későbbi, nyugat-európai művészek által készített metszet is ismert, melynek alapjául a fejdelem pénzen látható képmása szolgált. A miniatűr portrék egyben az ország vezetőjének uralkodói reprezentációi is voltak, mellyel megjelenítették hatalmukat, politikai státuszukat, valamint láttatták országuk gazdagságát és hatalmi potenciálját.
Milyen kurátori koncepció alapján készült a kiállítás?
A koncepciót közösen dolgoztuk ki dr. Karda-Markaly Arankával, a Csíki Székely Múzeum igazgatójával. Kiindulópontként a korabeli pénzek bemutatását vettük, összesen 281 veret került a vitrinekbe. Majd a pénzek köré egy történetet fűztünk fel, megvilágítottuk a hátterüket, tehát azokból a tárgyakból is megmutatunk néhány korabeli darabot a látogatóknak, amelyek a vereteken szerepelnek. Az erdélyi fejedelmek pénzei alapvetően ugyanúgy néznek ki: előlapjukon az uralkodó jobb oldali profilból készített portréja látható deréktól felfelé, jobbjában egy buzogányt tart, mintegy jogarként, balját pedig a szablyája markolatán nyugtatja. A hátoldalán az uralkodó családi címere és az érem verésének éve látható. Ezért kerültek a műtárgyak közé különféle fegyverek, díszbuzogányok, díszszablyák, hegyestőrök. Emellett két öltözetet, egy sisakból és egy mell- és hátvértből álló huszárfélvértet és egy aranyozott-ezüstözött díszsodronyinget is megcsodálhatunk, különféle ötvöstárgyak, kannák, poharak, serlegek, csészék és tányérok társaságában.

A kiállítás az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont és az Iparművészeti Múzeum együttműködésében valósul meg. A tárlat 2025. március 15-től április 13-ig az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum kupolatermében várja a látogatókat. A bevétel 50 százalékát a székelyföldi múzeumok kapják.
Belépőjegy: A kiállítás különjegy megvásárlásával látogatható.
Március 15-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum ingyenesen látogatható.