Az Evangélikus Országos Múzeum különleges ereklyékkel büszkélkedik: Petőfi Sándor keresztelőmedencéjét és a költő első ismert kézírását is a legértékesebb tárgyai között tartja nyilván. A keresztelőmedencét talán nem is használták a költő megkeresztelésekor, a keresztelőket ugyanis akkoriban gyakran nem a templomban, hanem a házaknál tartották meg. Annyi azonban bizonyos, hogy 1823-ban, Petőfi születésekor még ez állt a kiskőrösi evangélikus templomban.
A pesti iskolás évekről nagyon keveset tudunk, a gyakori iskolaváltások okait is csak találgatjuk. Petőfit édesapja 1832-ben a szlovák evangélikus elemi iskolába, 1833-ban a Deák téri evangélikus, majd 1834-ben a piarista gimnáziumba íratta be. Visszaemlékezése szerint nem érezte túl jól magát a Széna (jelenleg Deák) téri iskola falai között, mert a német nyelv használata idegen volt számára, pedig édesapja éppen annak elsajátítása érdekében íratta be elsőszülött fiát Pestre. Az 1830-as évek elején szlovákul és németül hirdették az igét az evangélikus templomban, az első magyar nyelven istentiszteletet tartó lelkész a kiemelkedő műveltségű Székács József volt. 1837-ben, Bajza József ajánlására került a gyülekezetbe; műfordítói, költői, írói munkásságának, remek szónoki képességeinek hamar híre ment a városban, „az ország papjaként” is emlegették. Névjegygyűjteményét az Evangélikus Országos Levéltárban őrzik, Jókai Mór névjegykártyája is szerepel benne.
Petőfi 1844-ben érkezett Pestre, és a Pesti Divatlap munkatársaként kezdett dolgozni. A polgári fejlődés, a lakosság létszámának gyors emelkedése, a város méretének növekedése már előrevetítette a magyar főváros világvárossá fejlődését. Lakóinak száma 1804 és 1851 között 26 ezerről 110 ezerre növekedett. Az 1838-as nagy árvíz súlyos károkat okozott az épületállományában, de jelentős építkezések, fejlesztések sorát indította meg. Jókai Mór Kárpáthy Zoltán című regényében állított emléket a jeges árvíz betörésének és az önfeláldozó mentést végzőknek. A Nemzeti Múzeumot 1838-ban kezdték építeni, a Lánchidat pedig 1839-ben. Érdekesség, hogy bár a Lánchidat csak 1849-ben adták át, képe már korábban is szerepelt bizonyos kiadványokban, metszeteken, például a Pesti Divatlap 1845-ös kiadásának címlapján.
Következő sétaállomásunk a Főpolgármesteri Hivatal volt. Az egykori Invalidus-ház, a későbbi Károly-kaszárnya épülete kiemelt jelentőségű a magyar polgári fejlődés szempontjából: hat hét alatt itt állította fel Landerer Lajos a nyomdagépét, amelyen a Kossuth-bankót, az 1848-as forradalom pénzét nyomtatták. A függetlenség szimbólumának is számító pénzen ötnyelvű: magyar, német, szlovák, horvát és szerb felirat szerepelt. A szabadságharc után érvénytelenítették, további birtoklását pedig büntetéssel fenyegették.
A városháza szomszédságában a Pesti Vármegyeháza áll, amely 1841-es megépülte óta közigazgatási feladatokat lát el. A monumentális épület manapság nem tűnik túl látványosnak, akkoriban azonban kimagaslott a környék házai közül, és nagyobb tere is volt. Három épületrészből áll, amelyek időben eltérő korszakokban születtek. Itt játszódik Jókai Mór Rab Ráby című regénye. A klasszicista stílusú megyeházában kápolna és akasztóudvar is volt, ódon kapuja előtt pedig bizonyára gyakran elsiettek a reformkor ismert alakjai.
Annál is inkább, mert a vármegyeháza közelében állt a nevezetes Pilvax kávéház, amely olcsó ételeivel az ifjúság kedvelt helyszíne volt, Petőfi annyi időt töltött benne, hogy még a levelezését is oda kérte. Népszerűségét az egyetemi karok közelségének és központi fekvésének is köszönhette. 1913-ban az épületet lebontották. Bár a Pilvax közt ekkor még nem alakították ki, a Tízek Társasága és az 1848-as március 15-ei események miatt ma is tisztelettel tekintünk erre a helyre és környékre.
Petőfi 1844-ben választotta lakhelyéül Pestet, amikor Vahot Imre lapjánál, a Pesti Divatlapnál kapott állást. A Divatlap könnyed kulturális hetilap volt, amelynek olvasóközönségét leginkább vidéki hölgyek alkották. Petőfi az ő ízlésüknek megfelelő, egyszerű, népies nyelvezetű költeményeivel, idilli, bukolikus verseivel és bordalaival vált népszerűvé, de a János vitéz is ebben a lapban jelent meg először. Főképpen rövid híreket és társasági eseményekről szóló tudósításokat lehetett olvasni. Az itt megjelent képeket, kottákat, hímzésmintákat az olvasók gyakran felhasználták, ezért több példány hiányosan maradt ránk: olykor egész oldalakat, rajzokat, portrékat vágtak ki belőle. A Tízek Társasága Petőfivel és Jókaival az élén 1846-ban alakult meg. Pesti Füzetek címmel saját ízlésüknek, gondolkodásuknak megfelelő újságot szerettek volna kiadni, és kötelezték magukat arra, hogy egy évig nem publikálnak más lapban. A cenzúra azonban nem járult hozzá a lap kiadásához, Vahot Imre öt művészük nála lévő írásait megjelentette a Pesti Divatlapban. Petőfi annyira megharagudott rá emiatt, hogy még párbajra is kihívta, de Vahot kitért előle.
Petőfi levelezéséből logikusan érvelő, magabiztos, ambiciózus fiatalember képe rajzolódik ki, aki ajánlásukat, akár pénzbeli támogatásukat is kérve nem átallott ismeretlenül híres embereket megkeresni. Olykor sikerült befolyásolnia még a cenzorokat is. Egyszer Arany János egy versének három versszakát kifogásolták. Arany „olyan szamár paraszt”, aki eleve nem képes a rendszer ellen felszólalni – érvelt mellette Petőfi, és a költemény ennek nyomán végül változtatás nélkül jelenhetett meg.
A séta következő állomása a Horváth-ház volt, amely a mostani Kossuth Lajos utca és a Szép utca sarkán áll. A háromemeletes, klasszicista stílusban, Pollack Mihály tervei alapján épült ház történelmi emlékhely: itt működött Landerer és Heckenast nyomdája, ahol a 12 pontot és a Nemzeti dalt 1848. március 15-én kinyomtatták. Ebben a házban készült a Kossuth Lajos által szerkesztett Pesti Hírlap, és itt is nyomtatták ki.
Heckenast Gusztáv svájci evangélikus családból származott, amely az ellenreformáció elől Sopronba menekült. Az ősei kalaposmesterek voltak, a nagyapja ötvös, az apja pedig lelkész Kassán. Gusztáv 1826-ban Pestre költözött, és Wigand Ottó könyvkereskedőnél kezdett dolgozni. Amikor Wigand 1832-ben Lipcsébe tette át a székhelyét, Heckenast megvásárolta a könyvkereskedést. Sikeres üzlete 1838-ban, a jeges árvízben szinte teljesen megsemmisült, újranyitását magyar írók és költők a Budapesti árvízkönyv című kiadvány bevételével segítették. Heckenast 1840-ben társult Landerer Lajos nyomdásszal. A nyomda és a könyvkiadó egyesítése kiváló döntésnek bizonyult. Landerer Lajos nyomdász és Heckenast Gusztáv könyvkiadó neve mára összeforrt az 1848-as márciusi eseményekkel, még a kisiskolások is ismerik a nevüket.
A következő nevezetes reformkori épület a Reáltanoda utca 19. szám alatti lakóház: itt élték utolsó éveiket Petőfi szülei. Petrovics István és Hrúz Mária ugyanabban az évben haltak meg, mint elsőszülött fiuk: 1849-ben. Mindkettőjüket a korábban már említett Székács József evangélikus lelkész temette. A nevezetes ház lakója volt Vörösmarty özvegye, Csajághy Laura és a Gundel család is.
Bár a közeli Magyar utcában álló, Ybl Miklós által tervezett Schmied–Unger-ház a reformkorban még nem állt, kapcsolódik az egyik márciusi ifjúhoz: Jókai Mórhoz, nyolc évig ugyanis az 1860-ra megépült házban lakott feleségével, Laborfalvi Rózával.
A séta utolsó állomása a Petőfi Irodalmi Múzeumnak helyet adó Károlyi-palota volt. A telek és a ráépített, a századok során állandóan alakított épület a Wilfersheimek és a Barkóczyak után 1768-ban került a Károlyi család tulajdonába. A jelenlegi, klasszicista formáját gróf Károlyi György ízlésének megfelelően alakították ki a 19. században. Károlyi György a reformnemesek egyike, Széchenyi István barátja volt. Utaztak is együtt, és például Londonban jártak, hogy az ottani társadalmi viszonyokat és infrastruktúrát megismerjék. Az épület az 1838-as nagy árvízkor fontos szerepet játszott: Wesselényi Miklós és társai többek között ide menekítették a csónakjaikra feljutott embereket.
A magyarság irodalmi múzeumát nem is lehetett másról elnevezni, mint Petőfiről, aki rövid élete során óriási életművet hozott létre, hősi halálával pedig az egész ország számára legendává vált. Nevét mindenki ismeri hazánkban, a Nemzeti dal című verséből talán minden magyar ember tudna idézni.
1898-ban Jókai Mór tartott avatóbeszédet Petőfi Sándor Duna-parti szobránál: „E szobrot egy nép szerelme teremté, s amit a szerelem hoz világra, annak élete van. S ha szülője halhatatlan, szülötte is az lesz. Ötven év múlt el azóta, hogy szavad felhangzott: »Talpra magyar!« s még mindig hangzik.”
A „Hiába, Pest csak Pest, tagadhatatlan!” című múzeumközi kóborlást a pesti Belvárosban Borókay Zsófia, az Evangélikus Országos Múzeum és Sóki Diána, az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai vezették.
Fotók: Budai Kriszta / Kultúra.hu
