Apponyi még életében felajánlotta hatalmas gyűjteményét a Széchényi-könyvtárnak, amely csak halála után került ide. Vajon azért döntött így, mert nem volt örököse?
Részben igen, hiszen feleségével, gróf Eszterházy Alexandrával nem született gyermekük, s a hivatalos örökösénél, Apponyi Antalnál nem érezte volna jó kezekben a szívének oly fontos gyűjteményét. Másrészt még jóval halála előtt ráébredt arra, hogy ha a nagy munkával, hozzáértéssel és anyagi ráfordítással hosszú évek alatt összeállt, gyönyörű bibliofil gyűjteményét egyben és méltó módon akarja megőrizni, akkor úgy jár el helyesen, ha a nemzetnek adományozza és az védett közgyűjteménnyé válik. Ezért 1924-ben, halála előtt egy évvel felajánlotta a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. Kikötötte, hogy a gyűjteményt egyben és a neve alatt kell elrendezni, bemutatni s a kutatók számára nyilvánossá tenni. Halálát követően felesége – aki egyébként egy rendkívül művelt, több nyelven beszélő asszony és méltó szellemi társa volt Apponyinak – felajánlotta lengyeli kastélyuk könyvtárszobájának teljes berendezését, hogy a gyűjteményt méltóképpen és a lehető legautentikusabban lehessen megőrizni az utókornak. Ez a gyűjtemény volumenét tekintve Széchényi Ferenc alapítónk felajánlásával szinte egyenértékű, épp ezért a második legnagyobb adományozónknak tartjuk.
Amit itt, a teremben látunk, ezek szerint mind az ő eredeti könyve és bútora?
Valójában itt egy előző század eleji főúri könyvárat lehet látni, amit javarészt az ő bútorai és kötetei tesznek ki. Láthatóak a könyvszekrényei, az asztala, a székei és a fellépője, és őrizzük még Apponyi kézzel készült családfáját, aranygyapjas oklevelét, úti tintatartóját és a levélbontó kését is. A nagyközönség számára meghatározott alkalmakkor szoktunk tartani vezetéseket ebben a teremben, de a köteteket természetesen csak távolról lehet megcsodálni. Mivel felbecsülhetetlen értékű muzeális tárgyakról van szó, s a fényviszonyokra, a páratartalomra és a hőmérsékletre vonatkozóan nagyon szigorú előírásokat kell betartanunk. Egyedül a kutatók vehetik kézbe őket, kutatási engedély birtokában.
Apponyi nagyon korán, 14 éves korában kezdte a könyvek gyűjtését. Honnan eredhetett benne ez a szenvedély?
Magas állású diplomata családból származott, ezért évtizedeket töltött Európa legjelentősebb nagyvárosaiban, főképp Londonban és Párizsban. Felnőttek között, legtöbbször komoly szellemi légkörben töltötte gyermek- és fiatalkori éveit, bizonyára innen a könyvek iránti szeretete. A diplomata család jó kapcsolatokat ápolt a városok előkelő értelmiségével, így az ifjú műkedvelőnek hamar lehetősége nyílt közelről megismerni számos jelentős gyűjteményt. Londonban nagy hatással volt rá a British Museum könyvtára, amely már akkor is gazdag hungaricagyűjteménnyel rendelkezett. Emellett a könyvgyűjtésnek komoly tradíciója volt a családjukban. Apponyinak már a dédnagyapja, Apponyi Antal György, aki Bécsben alapított könyvtárat, és nagyapja, Apponyi Antal is szenvedélyes műkedvelő volt, mindkettőjük nagy könyvtárral rendelkezett. Egyébként erre az időszakra, a 19. század közepétől kezdődő időszakra datálható a hungaricák, azaz a régi magyar könyvek tudományos megbecsülésének és a nagy könyvgyűjtések kezdete is, amikor Széchényi Ferenc és Jankovich Miklós is lázasan gyarapítani kezdte a magánkönyvtárát. Ekkor kezdett bele Szabó Károly, méltán híres bibliográfusunk is annak az összesítésébe, hogy pontosan mennyi lehet a magyar nyelvű, az itthon nyomtatott és a magyar szerzők idegen nyelven, külföldön nyomtatott könyveinek száma szerte a világon.
Hogyan lehetett egy ilyen felmérést annak idején elvégezni, s egyáltalán milyen forrásokból jutottak régi könyvekhez a gyűjtők?
Szabó Károlynak az Erdélyi Múzeum páratlanul gazdag könyvtára adta az alapot a könyvtörténeti munkásságához. Úgy gyűjtötte a régi magyar könyvekre vonatkozó adatokat, hogy 1870-től tíz éven át járta az ország könyvtárait – eleinte egyedül, később munkatársai kis csoportjával, amit Holl Béla szekerező bizottságnak nevezett, ugyanis oda is el akartak jutni, ahová a vasút nem vitte őket –, s összeírta az 1711 előtt nyomtatott könyveket a katalógusokból, és kézbe is vette ezeket. Ezen kívül a rendelkezésére álló historia litteraria-irodalom (a historia litteraria az írásbeli műveltség történetét jelenti – a szerk.) által említett, konkrét példányból nem ismert műveket is felvette a bibliográfiájába, így állt össze a nagy könyvészeti kézikönyv, a Régi Magyar Könyvtár. Ezt újította meg és egészíti ki új adatokkal a Régi Magyarországi Nyomtatványok című modern retrospektív bibliográfia, ami itt készül a MNMKK OSZK-ban. Egyébként nem volt egyszerű felkutatni a könyvek, különösen a magyar könyvek hollétét. Az elszánt gyűjtők rendszeresen látogatták az antikváriumokat és az árveréseket, de egyeseknek megbízottjaik is voltak, akik járták a vidéket, átkutatták a parókiákat, lelkészi hivatalokat, de sokszor magánházaknál a disznók alól vagy padlások, pincék elhagyatott zugaiból került elő egy-egy értékes példány.
Milyen könyveket gyűjtött Apponyi?
Apponyi Kálnoky Gusztáv, a későbbi külügyminiszter javaslatára igyekezett olyan speciális gyűjtőkort választani, ami eltért a kortársakétól. Addig elsősorban három kategóriában gyűjtöttek: a magyar nyelvű régi nyomtatványokat, a régi Magyarország területén nyomtatott kiadványokat, valamint a magyar szerzőktől származó könyveket. Ő a negyedik hungaricacsoportot preferálta: külföldi szerzők Magyarországra vonatkozó vagy tágabban magyar tematikájú, idegen nyelven megjelent műveit kezdte gyűjteni. Ehhez komoly latin, német, francia, olasz és angol nyelvismeret is kellett, melyek mindegyikének a birtokában volt. Apponyi ugyanis nemcsak egy rendkívül igényes gyűjtő, hanem széles körű nyelvi és szakismeretekkel rendelkező tudós is volt, szerencsésen egyesültek benne a bibliofil, a bibliográfus, valamint a történet- és irodalomtudós erényei. A gyűjtőmunkájában persze segítették a tanácsadói, valamint egy egyre kiterjedtebb tudós- és antikváriushálózat egyaránt. Apponyi elismert bibliofil is volt, nagyon szerette a szép kivitelezésű, különleges művészi értékű, ritkaságnak számító nyomtatványokat, nem véletlenül nevezik őt itthon a bibliofilek királyának a mai napig. Mindezeken túl gyűjtötte a metszeteket, térképeket, hatalmas családi könyvtára és egy komoly Rariora-gyűjteménye is volt. Ezeket a reneszánsz tematikájú műveket a családja olasz származású tagjaira, a Nogarola családra tekintettel gyűjtötte.
Kiemelne egy-két kuriózumot?
Az egyik legnagyobb kincsünk az Apponyi által egy árverésen megvásárolt Tabula Hungariae, azaz a Lázár-térkép, ami Magyarország első fennmaradt, fametszetes nyomtatott térképe. Ezt Lázár deák készítette, és Petrus Apianus nevű matematikus, csillagász ingolstadti nyomdájában sokszorosították 1528-ban, s amelyet az UNESCO 2007-ben felvette a világ dokumentumokban őrzött örökségeinek listájára. Nem mellékesen szeretném megjegyezni, hogy ez a térkép azért is született, hogy az európai közvéleményt figyelmeztetésképp tájékoztassa arról, hol tartanak a török seregek a Balkánon. A térkép nyelvemlékként sem utolsó, mivel magyar nyelven találhatóak meg rajta a településnevek. Különlegesek az Apponyi-metszetek is, amelyekből ugyancsak egy-egy darab maradt fenn, például a nagy erdélyi fejedelmekről, Báthory Gáborról, Bethlen Gáborról, Rákóczi Ferencről készültek. A könyvgyűjtemény egy igen figyelemre méltó szeletét adják az ősnyomtatványok, amelyek a Gutenberg és 1500. január elseje között megjelent nyomtatványokat jelentik. Az egy-egy friss hírről számot adó röplapok is igazi kuriózumok, amelyeket a XV. századtól kezdtek el nyomtatni. A Mohácsról szóló röplapoknak van egy külön szekciója a gyűjteményben. Mi őrizzük azt a mohácsi csatáról szóló kötetet is, amelyet Apponyi Jérôme Pichon báró, francia akadémikus hatalmas könyvtárának árverésén vásárolt, és amely Kolumbusz Kristóf fiának, Ferdinando Colombónak volt a tulajdona egykor.
Az Apponyi-emlékévről az Országos Széchényi Könyvtár alábbi felületein olvashat bejegyezéseket az év során:
