Az, hogy ezt a 15. században készült kódexet ma a kezünkben tarthatjuk, sokak értékmentő munkájának köszönhető. Többek között annak is, hogy erről a felbecsülhetetlen értékű műtárgyról egy hasonmás kiadás, azaz fakszimile készült nemrégiben. A fakszimilék a legnagyobb igényességgel és pontossággal igyekeznek visszaadni az eredeti dokumentumot, teljesen hű másolatai az eredetinek. Ha jól sikerül egy fakszimile, szinte alig lehet megkülönböztetni a hasonmás példányt az eredetitől. Készítésüknek nagyjából 200 éves története van Magyarországon. Földesi Ferenc megemlítette az egyik legjelentősebb írónk, Kazinczy Ferenc történetét, aki egy nagy könyvválogatást rendelt Németországból, de miután a csomag megérkezett, financiális okokból túl is kellett adnia azon. Ám mielőbb eladta volna a gyűjteményt a sárospataki könyvtárnak, az egyik kódexről saját kézzel egy másolatot készített, melyet ma is a nemzeti könyvtárban őriznek. Az azóta eltelt idő alatt hatalmasat fejlődött a szakma mind technikailag, mind tudományosság tekintetében is. Arról, hogyan készül egy ilyen másolat, milyen kihívásokkal találja szemben magát a szakember a felvételek elkészítésétől a kötéstáblára felkerülő aranyozásig, Schöck Gyula könyvművészt, vagy ahogy ő fogalmazott könyvművest kérdezte: „Nagyon sokat lendített ezen a műfajon az utóbbi évtizedek fejlődése, a digitális képrögzítés és a nyomtatás olyan elképesztő szintre jutott el, hogy szinte hibátlanul és teljesen hűen tudjuk ezeket a dokumentumokat reprodukálni. Kiváló minőségű felvételekkel és nagyon nagy felbontású monitorokon dolgozunk, melyek mind a munkánkat segítik.” Példaként megemlítette az első Magyarországon nyomtatott könyv, a Budai Krónika kiadásának 550. évfordulójára készített hasonmását, melyből több is készült az évek során, s ha összehasonlítjuk a mostanit a 30 évvel ezelőttivel, szembesülhetünk a technika hatalmas fejlődésével.
Szó esett még a papír megválasztásáról is, mely létfontosságú ahhoz, hogy valóban olyan érzetünk legyen, mintha egy ókori díszkódexet tartanánk a kezünkben. Ennek a kötetnek a látszat ellenére komoly súlya van, hiszen olyan minőségű, textúrájú és vastagságú papírból készült, amivel pontosan vissza tudták adni az eredeti, pergamenből készült kódexet érzetét. „Ennél a kötetnél a legnagyobb problémát a borító elkészítése jelentette, mert az eredeti jelentősen sérült volt, de könnyű dolgom volt, mert kaptam egy múlt században készült rendkívül jó minőségű fotót a borítóról készült rajzról, így könnyen tudtam azt rekonstruálni” – árulta el a munkájáról Schöck Gyula.
A beszélgetés második felében a kódex tudományos vetületére, művelődéstörténeti jelentőségére terelte a szót a moderátor, Földesi Ferenc. Arra a kérdésre, hogy lehet-e azt mondani, hogy ez a corvinák corvinája, Zsupán Edina így válaszolt: „Valóban egy nagyon különleges darabról van szó. Jelentőségéről nagyon hosszan lehetne beszélni, én most mindössze egyet emelnék ki. Sokáig úgy vélekedtünk erről a kódexről, hogy Firenzében készült, de az utóbbi kutatások alapján ma már biztosan állíthatjuk, hogy az a budai palotában felállított kódexkészítő műhely pompás terméke. Ebben az a különleges, hogy megkülönböztethetetlenül olyan, mint a korszak vezető könyvkultúrájának, azaz a Firenzében működő könyvkészítő műhelyek termékei. Tehát a kódex túlmutat önmagán, mert rávilágít arra, milyen magas szinten állt abban az időben a budai udvar könyvkultúrája, másrészt egyfajta lecsapódása annak a magas szintű és korszerű szellemi miliőnek, ami Mátyás udvarát jellemezte az 1480-es évek végén.”
Ezt követően a kódex kettős címlapja került terítékre, mely rendkívül különleges és ha alaposabban szemügyre vesszük, leolvashatjuk róla azt az üzenetet, amit Mátyás udvara és a kódex készítői közvetíteni kívántak a kortársak, a követek és bizonyos értelemben az utókor felé is. A címlap a politikai és a kulturális reprezentáció eszköze is volt, az antikvitásra visszavezethető, klasszikus retorika szabályai szerint az uralkodó hadi vívmányait és kulturális erényeit egyaránt dicsőítette. Megtudtuk, hogy a benne lévő műveket egy görög szerző, Philostratus írta görögül, melyeket latinra Antonio Bonfini fordította le. A fordítás körülményeiről is mesélt Edina: „Bonfini akkor végezte el a fordítást, amikor Mátyás épp Bécsújhelyet ostromolta 1487 januárjában. Bonfini Beatrix királynő kíséretében, az ő felolvasójaként a bevett város közelében tartózkodott. Mindezt azért tudjuk, mert az eseményekről ő maga számolt be a corvina előszavában. Ebben, mely egyébként tartalmilag független az utána következő egységektől, Bonfini beszámol Bécsújhely ostromáról, az azt követő seregszemléről, majd a bécsi diadalmenetről. Épp ezért fontos történeti forrás és érdekes pillanatfelvétel a magyar udvar szellemi életéről.”
A beszélgetés lezárásaként Földesi Ferenc ismét hangsúlyozta a korabeli Buda kulturális jelentőségét, mely a vezető nagyhatalmakon kívül az egyetlen hely volt Európában, ahol a humanizmus és a reneszánsz mozgalma gyökeret tudott verni. A Közép-Európában újként megjelenő humanista magaskultúra mélységében is átitatta a magyar udvart és a közelében élő elit családjait. A nemrégen elkészült kódexmásolat nagyban hozzájárul egy, az ebből az időszakból származó, felbecsülhetetlen értékű művelődéstörténeti és irodalomtörténeti forrás interpretálásáért és hozzáférhetővé tételéért.
Fotók: Neményi Márton/Kultúra.hu
