Veszprémben ülésezett a magyar múzeumi szakma elitje

Hírek

A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége idei tavaszi közgyűlését és szakmai konferenciáját május 21-22-én tartotta Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeumban. A kétnapos rendezvényen több mint 100 hazai és határontúli intézmény képviselte magát.

A résztvevőket először a veszprémi Betekints Hotelben köszöntötték, majd a rendezvény központi helyszínéül szolgáló múzeumban folytatódtak a programok. Az esemény a szakmai előadások és egyeztetések fóruma volt, illetve egy olyan találkozási pont is, ahol a vidéki muzeológia közössége megerősíthette kapcsolatait és megoszthatta tapasztalatait.

Elsőként Porga Gyula, Veszprém polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte, hogy a magyar múzeumi szakma elitje gyűlt össze Veszprémben, és köszönetét fejezte ki a szövetségnek, hogy a városukban tartják a tavaszi közgyűlést. Elmondta, hogy egy ezeréves múltú, de pezsgő jelenű város fogadja a résztvevőket, ahol az elmúlt években – különösen az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése kapcsán – jelentős fejlesztések történtek, ezekből a múzeum is kivette a részét. Hangsúlyozta: fontos, hogy a szakma tagjai megosszák egymással tapasztalataikat, és együtt válaszokat keressenek a közös nehézségekre.

Porga Gyula
Porga Gyula

Ezután dr. Horváth László Csaba, az MVMSZ elnöke lépett a mikrofonhoz. Ő úgy fogalmazott: Veszprémbe nem vendégként, hanem kíváncsi és kicsit irigy kollégaként jöttek, hogy megnézzék, mit sikerült itt megvalósítani az évek során. Külön örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan jelen vannak, annak ellenére is, hogy ez az első önköltséges formában megrendezett közgyűlés. Mint mondta, ez a létszám és érdeklődés azt jelzi, hogy a szövetségben valódi közösségi erő rejlik. A legnépesebb MVMSZ-események egyikének nevezte az ideit, és hangsúlyozta: fontos, hogy a vidéki muzeológia ne csak túlélni próbáljon, de fejlődni is tudjon.

A szót ezután Ovádi Péter országgyűlési képviselő vette át, aki szintén köszönetét fejezte ki, amiért a szövetség Veszprémet választotta. Megjegyezte, hogy sokan talán nem gondolták volna, hogy a város méltó lehet az EKF-címre, de végül bebizonyították, hogy van mire építeni. Kiemelte a Laczkó Dezső Múzeum szerepét, amely szerinte nemcsak a múlt őrzője, hanem a jövő kapuja is. Hangsúlyozta, hogy a vidék ereje kulcsfontosságú az ország egésze szempontjából, és hogy a múzeumok munkája az identitásmegőrzésben pótolhatatlan.

A következő felszólaló Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központjának elnöke volt, aki szellemes és kritikus hangvételű beszédében több strukturális problémára is felhívta a figyelmet. Kiemelte, hogy a közgyűjtemények működése nem lehet öncélú, túl kell mutatnia önmagán, és a teljes magyar muzeológia javát kell szolgálnia. Kifejtette, hogy a vidék nélkül nem lehet sikeres a nemzeti kultúrpolitika. Kitért a múzeumi raktárak problémájára, a digitális adatvagyon rendezetlenségére, és arra, hogy a közösségi médiában való jelenlét elengedhetetlen, ha el akarják érni a fiatalokat is. Példaként a koronázási palástról készült TikTok-videót hozta, amely két hét alatt több mint hárommillió megtekintést ért el. Végül egy unortodox ötletet is megosztott: a múzeumokban kialakítható játszóházak gondolatát, amelyek gyakorló szülőként szerinte valódi igényt elégítenének ki.

Demeter Szilárd
Demeter Szilárd

A köszöntők sorát Szanyi Brigitta, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója folytatta. Beszédében felidézte, hogy az idén 120 éves épület a közelmúltban a pincétől a padlásig megújult, és most először van alkalom arra, hogy a szakma személyesen is lássa az eredményeket. Elmondta, hogy a veszprémi múzeum – a városhoz hasonlóan – mindig nagyot álmodott, és ezeknek az álmoknak egy része az elmúlt évben valóra is válhatott. Hangsúlyozta, hogy a vidéki múzeumok összefogása nélkül nem lehet tartós fejlődést elérni, és ebben kulcsszerepet játszik az MVMSZ.

MVMSZ közgyűlés
A múzeumi szakemberek tárlatvezetésen vehettek rész

A konferencia ezt követően a hivatalos közgyűléssel folytatódott, majd szerda délután és csütörtökön szakmai előadásokon és múzeumlátogatásokon vehettek részt a meghívottak. A résztvevők többek között hallhattak a határon túli magyar múzeumok fejlesztéseiről, nemzetstratégiai muezológiai kérdésekről, a múzeumi megújulás területeiről, a muzeális turisztikai attrakciók minősítéséről, valamint az együttműködés új digitális lehetőségeiről. A Laczkó Dezső Múzeumban tartott szakmai tárlatvezetést különösen nagy érdeklődés kísérte, hiszen sokan most elsőként tekinthették meg az új állandó kiállításokat és az épület modernizált tereit.

 

Forrás: vehir.hu

Fotó: Sárközy Judit, Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém