A múzeum a kezdetektől fogva gyűjti a magyar és egyetemes, a régi és kortárs iparművészeti alkotásokat. A mintegy százezer műtárgyból álló gyűjtemény valamennyi műfajban áttekintést nyújt az egyetemes és magyar iparművészet történetéről, a középkortól a 20. század első harmadáig, sőt napjainkig.
Az 1940-es évek végétől egészen az 1960-as évek elejéig hihetetlen mérvű műtárgygyarapodásnak lehetünk tanúi. A Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Bizottsága közreműködésével kastélyokból, palotákból a múzeumokba kerültek a még megmenthető, megmaradt műtárgyak. A fordulat évét (1948) követően több, addig önálló gyűjteményt újjászervezés, racionalizálás címén felszámoltak (Ráth Múzeum, gróf Zichy- és gróf Vigyázó-gyűjtemény); ezek anyaga különböző közgyűjteményekben, így az Iparművészeti Múzeumban nagyrészt megmaradt.
Az intézmény bútor-, kerámia-, üveg-, könyvtár, kortárs design-, ötvös-, adattár-, textil- és viseletgyűjteménye közül most bútorgyűjteményéből szemezgetünk. A mintegy 4500 darabot számláló kollekció berendezési tárgyak (bútorok, hangszerek) mellett egyéb famunkákat (kisplasztikát, mézeskalácsformát, játékot) is őriz. A múzeum szinte minden korai bútora elsőrangú kiállítási tárgy, melyek a Nagytétényi Kastélymúzeum Bútorművészet a gótikától a biedermeierig című állandó kiállításán megtekinthetők.
1700-as évekből származó kanapé
A kanapéból és kilenc támlásszékből álló ülőgarnitúra a kárpitvarrásos barokk bútorok egyik reprezentatív példája. Az esztergályozott lábakon álló ülőbútorok hímzett kárpitjának mintája egymásba kapcsolódó nagy leveles indákból áll, egyes széktámlákat chinoiserie jelenetet ábrázoló kárpittal vontak be.
Komód az 1740-1750-es évekből
Flamand származású műasztalos-család egyik tagja készítette az alábbi, CRIAER mesterjeggyel jelzett komódot, melyen a párizsi asztaloscéh tagjai által 1742-től kezdődően kötelezően használt JME (Jurée Maîtres Ébénistes) jelzés is megtalálható. A komód feltehetően a műasztalos-família legnevesebb tagja, Mathieu Criaerd (1689–1776) testvérének, az 1720–1750 között működő Antoine Criaerd-nek (1695–?) a műve. Az alacsony lábú, háromfiókos komód felépítésében még a Régence-ra emlékeztető darab, ugyanakkor díszítési módja már kifejezetten rokokó stílusú, fiókhomloklapjait ugyanis kagylós bronzveretekkel egységes keretbe fogták, amelyben tükörképszerűen elrendezett, rakott művű virágos, leveles indák jelennek meg. Ugyanezek a rózsafa virágindák a szintén domborúan ívelő oldallapokat is kitöltik.
Pleyel zongora a 19. század végéről
A historizmus jegyében, XVI. Lajos korának stílusában készült neorokokó zongorának Erard–Herz-féle kettős kiváltású ismétlő mechanikája van, acélhúrjait öntvénnyel erősített fatőke és öntöttvas keret feszíti. Korpuszának aranyozott külső borítását, illetve fedelének belső oldalát François Boucher modorában festett rokokó zsánerjelenetekkel díszítették. Megrendelője és első tulajdonosa – amint erről a kihúzható jobb oldali gyertyatartó tálca alsó fakeretén ceruzával írott felirat is tanúskodik – a patinás lengyel főnemesi családból származó Jan Zamoyski gróf volt, akinek felmenői egykor Chopin lelkes támogatói közé tartoztak.
18. századi asztal
A Franciaországban készített mahagóniszínű bútor négy görgős, felfelé szélesedő, hengeres, vájatolt lábon áll. A vájatokban fent bronzbetétes levélfüzér dísz. A lábakat összefogó, homorúan ívelt vonalú polcon bronz peremdísz. Kerek lapja bronzszalaggal szegélyezett, rajta szürke márvány, középen kerek nyílással, amely egykori felépítménye számára készült. Lapja alatti káváján négy, fekvő téglalap alakú, gyöngysoros verettel ékes mező.
Bidet 1750-ből
A Fraciaországból származó darab négy ívelt, faragott, hajlított lábon áll. A csésze - anyagát, készítésének technikáját, tompa ónos mázát, kemény rajzát, telítetlen, fénytelen felületét tekintetbe véve - feltehetően roueni munka. Festője talán Simone Pierre Pin lehetett, aki 1749-1787 között működött az egyik roueni fajansz-manufaktúrában, amelyben delfti hatású fajansztárgyakat készítettek.
Forrás és további műtárgyak: Gyűjteményi Adatbázis
