Meghívó Nagy László szerzői estjére, Egyetemi Színpad, 1968. dec. 8. és Berek Kati önálló estje, Egyetemi Színpad, 1978. nov. 21.
Nagy László 100
| 1968. dec. 8., 1978. nov. 21.
| Any.35.955, Any.79.107
Az Egyetemi Színpad a versmondás kultikus terévé vált Berek Kati előadásaival az 1960-as és 70-es években. Berek Katit sokéves, szoros barátság kötötte össze Nagy Lászlóval, megismerkedésük 1962-ben történt. „Műsoromban szerepelt Federico García Lorca Siratóének c. verse is, de nem tetszett a fordítás. Egy rádiós barátom kéziratban átadta nekem Laci fordítását is, amit ekkor még nem fogadtak el. Tökéletesen fedte az elképzeléseimet. Elmondtam a verset, [az Ő fordításában], óriási siker volt. Ekkor pecsételődött meg a barátságunk, itt történt meg az Ő rám csodálkozása.” Nagy Lászlónak szokásává vált, hogy új verseit már kéziratban odaadta, így művei legautentikusabb tolmácsolójává vált, hosszúverseit nagy sikerrel szavalta. Berek Kati önálló Nagy László-estet állított össze s ezzel járta az országot, gyakran a költő és Czine Mihály irodalomtörténész társaságában.
Az 1968. december 8-án rendezett kétrészes irodalmi műsor szereplői a költő mellett többek között Berek Kati, Latinovits Zoltán, Márai Enikő voltak, az est rendezője Surányi Ibolya. A mellékelt plakáton meghirdetett önálló estet pedig Kósa Ferenc filmrendező vezette be, aki többek között Béres Józsefről forgatott riportfilmet, Az utolsó szó jogán címmel. Az ügy lelkes támogatója volt a filmben megszólaló Nagy László is.
MNMKK PIM Könyvtár