Nagy László: Ló
Nagy László 100
| é. n.
| 2022.15.1.
Nagy László lovak iránti mély érdeklődése végigkísérte életművét. A lóalakok felbukkannak mind a versekben, mind a képzőművészeti munkákban. Ihlető mintáik az antik mitológiából, a népköltészetből, valamint a költő iszkázi gyerekkorából eredeztethetőek. Ezek a visszatérő állatmotívumok amellett, hogy a humanista örökség, az eltűnő falusi létforma és a háborús tapasztalat hírvivői, modern létélményt és egyfajta ars poeticát közvetítenek Nagy László alkotói világában.
A filctollal készült grafika Gyurkovics Tibor hagyatékából került a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe. A költőtárs így írt Nagy Lászlóról az Új Ember hasábjain: „A huszadik század új lovasa volt. Vörösmarty óta úgy még nem zengette a magyar nyelvet senki. Nyereg alatt törte, kék acéllá verte, megforgatta sóban, balzsamban fürdette, kalapácscsal zúzta arany darabokra, villogó lovaknak használta fogsorra, szóként vérét vette vijjogó vércséknek, szárnyuk fonákjáról vett – halálos mértéket…”
MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár
