Nagy László faragása
Nagy László 100
| é.n.
| 2024.79.1.
A fenyőfán megjelenő vésőnyomok Nagy László kísérletezései. Szem, portré, alakok motívumai emelkednek ki a fa rétegeiből. A költő a lepácolt, lealapozott fába metszette a különböző formákat, máshol pedig a metszett formákat színezte meg pácolással. Az általa készített minták testet öltött alakokká formálódtak fából készült eszközeiben, figurális szobraiban. Naplójában dokumentálta, hogy mikor milyen vésőket vásárolt és éppen milyen faragásokon dolgozott. A vésők nyelét is ő maga készítette el különböző fákból, hogy jobban rájuk ismerjen, amikor kézbe veszi őket (puszpáng, tiszafa, vérborbolya, diófa, fehér és vörös cédrus, libanoni cédrus). Sokszor éjszakába nyúlóan próbálgatta a fametsző vésőket különböző fadarabokat faragva. 1977. július 17-i naplóbejegyzésében még úgy érezte, hogy szerencsére nincs más dolga csak a „fúrás-faragás”. Máskor sajnálta az időt a faragástól, hiszen addig sem az írással foglalkozott. „Vésőimet nézegettem, ahelyett hogy írnék. Néha egy fadarabot farigcsálok.” – írta 1977. október 15-én. A faragás és a költészet között igyekezett igazságosan felosztani idejét: „Ismét játszottam, köszörültem a vésőket. Csak már lennék velük kész, igen sok időm elvész. Faragni szeretnék nagyon, de a költészethez sem lenni hűtlen.” – fogalmazott 1977. november 3-án naplójában.
MNMKK PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár
