Fodor András levele Nagy Lászlónak
Nagy László 100
| 1977. május 11.
| V. 6443/14/3
Fodor András ekképp gratulált Nagy Lászlónak az Élet és Irodalom 1977/19. számában megjelent A zöld sátor elégiája című verséhez:
„Sikerült valami generációs szorongást a magad módján megrendítő szépen és igazul kifejezni, mint az efféle egzisztenciálisan, egész valónkat érintő művek, a Te »zöld sátrad« is elhiteti velem, hogy az idő csak addig van, amíg mi vagyunk.”
Fodor András, a négy évvel fiatalabb pályatárs állította össze (Csoóri Sándorral közösen) a Nagy Lászlót 50. születésnapján köszöntő szerzői est műsorát, melyet 1975-ben a Fészek klubban tartottak, többek közt Latinovits Zoltán és Csernus Mariann szavalatával.
Ezt a verset Vasy Géza, Nagy László monográfusa az élet és a halál, a remény és a reménytelenség képzetköreinek összegző látomásaként értelmezi. A „zöld sátor” a vitalitás, a szerelem, az életerő és tettvágy allegóriája, a „mész-lomb” az elmúlásé, a lassú pusztulásé, mellyel lassan megtelik a lírai én:
„te megetetsz mésszel rogyásig, idő,
és megpattantod a zöld susogás
íveit bennem s töröd mozsárban:
se emlék, se én. De idővel, idő,
te is kifordulsz, kidöglesz, idő,
kipusztít a semmi – én érzem a semmit”
MNMKK – PIM Kézirattár
