Tamási Áron levelei Nagy Lászlónak
Nagy László 100
| 1966
| V. 6443/39
Tamási Áron személye és munkássága különösen nagy hatással volt Nagy Lászlóra, életének egészen korai szakaszától kezdődően. Kettejük levelezéséből (Tamási irányából) itt két tintaírású, teljes névaláírással ellátott tételt láthatunk: mindkettő 1966-ban íródott Budapesten. Az első február 14-én, amelyben Tamási egy irodalmi estről való távolmaradása okán küldi üdvözletét.
A másik levél április 4-én, Nagy Kossuth-díja alkalmából született. 1966. április 1-jén többek mellett az akkor 40 éves Nagy László is megkapta a legmagasabb állami kitüntetés III. fokozatát. Költészete a huszadik század derekára – a kor viszontagságos politikai helyzete ellenére is – egyre nagyobb ismertségre és méltatásra tett szert a kortársak körében. Felívelő pályája az 1965-ben megjelenő Himnusz minden időben című kötete megjelenésével csúcsosodott ki, amelyet a következő évben újabb nagysikerű versgyűjtemény, ezzel együtt pedig megnövekedett olvasótábor és szakmai elismerések garmadája, majd állami kitüntetés követett. Tamási, levelében jóindulatú viccelődés keretében gratulál Nagy Lászlónak: mint „atyai barátja”, tanácsot ad, mihez is kezdjen az elnyert díjazással. A humoros, kedélyes sorok azonban látatlanul bár, de magukban hordozták a közelgő drámát is: Tamási Áron május 26-án halt meg, kevesebb, mint két hónappal azután, hogy ez utóbbi levelét elküldte barátjának. Halála nagy veszteséget jelentett a költő számára, aki verssel (Búcsú Tamási Árontól) és rézkarccal is megemlékezett róla.
MNMKK – PIM Kézirattár
