Glósz András: Nagy László önarcképét rajzolja
Nagy László 100
| 1970-es évek közepe
| F.7817
Az önarckép minden művész esetében kivételes jelentőségű: hogyan látja és láttatja magát az alkotó? Mi az, amit kiemel, és mi az, amit elrejt? Idealizált képet mutat, a lelke mélyére enged betekintést vagy esetleg viccet csinál magából? Glósz András számos művészről készített portrét az 1970-es, 80-as években, gyakran munkakörnyezetükben vagy éppen alkotás közben. Költők, írók esetében ez kevésbé látványos tevékenység, Nagy László azonban, aki eredetileg grafikusnak tanult az Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskolán, az írás mellett rajzolt és festett is. A 70-es években pedig az irodalomban és a képzőművészetben is többször foglalkoztatta az önarckép kérdése és annak lehetőségei. Hogy a két terület pedig szorosan összefonódott és hatással volt egymásra az életművében, arra Tüskés Tibor mutatott rá: „Azzal, hogy a képzőművész Nagy László a költő Nagy László kezét a versformálásban is vezeti, hogy a költő a versnek vizuális jelentést szán, az olvasó először 1973-ban találkozhatott, amikor rálapozott a Versben bujdosó kötet élén álló Seb a cédruson című – balra néző emberalakot formázó – képversre”. Glósz felvételén a képzőművész Nagy László nagy méretű, vonalakból álló (és szintén balra néző) rajzát láthatjuk.
MNMKK PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár
